Időtlen Idők – A hőskorra emlékezik a 30 éves KET

A Közép-Európa Táncszínház tavaly decemberben, a Bethlen Téri Színházban kezdte meg jubileumi eseménysorozatát egy zártkörű rendezvénnyel, amely során az egykori és mai KET tagok közösen ünnepelték a múltat, a jelent és a jövőt.

Feledi János a Közép-Európa Táncszínház új művészeti vezetője

A Közép-Európa Táncszínház március 1-jén írt ki pályázatot a társulat művészeti vezetői pozíciójára, melyet Feledi János táncművész-koreográfus nyert el.

Performansszal és kiállításmegnyitóval indult a 8. Monotánc Fesztivál

Május 15-én kezdődött a 8. Nemzetközi Monotánc Fesztivál, melyet kétévente rendez meg a Közép-Európa Táncszínház.

Konferenciasorozat indul a tánc területén megvalósuló színházi nevelésről

A Bethlen Téri Színház, Trafó, Magyar Táncművészeti Egyetem, Nemzeti Táncszínház összefogásával konferenciasorozat indul a tánc területén megvalósuló színházi nevelési/színházpedagógiai programokról.

Először indul táncművészeti menedzser képzés a Werk Akadémián

2018 februárjában a Werk Akadémia elindítja a Táncművészeti menedzser képzését. A féléves tanfolyam mentorai Sándor Zoltán és Rácz Anikó táncművészeti menedzserek lesznek.

Indul a MASZK Őszi Kollekciója – Színház, tánc, irodalom a kínálatban

Szeptember 23-án Parti Nagy termékbemutatójával kezdődött a szegedi MASZK Egyesület őszi programsorozata a Régi Zsinagógában.

Gálaest, díjátadó és villámcsődület a tánc világnapján

Díjátadóval egybekötött nagyszabású gálaesttel ünnepli szombaton a tánc világnapját a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége a Müpában.

A folklórtól a kortársig – Sissi Őszi Tánchét a Bethlenben

Hét előadásból álló táncfesztivált rendeznek szombattól a Bethlen Téri Színházban. A Sissi Őszi Tánchét ötödik alkalommal kerül megrendezésre.