Megtartották a Zenta, 1697. rockopera magyarországi bemutatóját

Savoyai Jenő a színpadon megteremtve oda tért vissza, ahol akár történelmi időutazóként is megjelenhetett volna, ugyanis a hadvezér a zentai csata előtt részt vett Esztergom 1685-ös visszavételében. Most a Bazilika előtt tartották a Zenta, 1697. című rockopera magyarországi bemutatóját 1700 néző előtt.

“A győzelmeinkről kevesebb szó esik” – Szarka Gyula a Zenta, 1697. musicalről

Már próbálják Sopronban Szarka Gyula és Szálinger Balázs művét, melyet Pataki András állít színpadra. A Zenta, 1697. hazai premierjét az esztergomi bazilika előtt tartják, ingyenes előadásként. A készülő produkcióról a Kossuth-díjas Szarka Gyula mesélt.

“Mindenki elnyeri méltó jutalmát vagy büntetését” – Monte Cristo grófja a Szarvasi Vízi Színházban

Két alkalommal, augusztus 8-án és 9-én láthatja a Szarvasi Vízi Színház közönsége a a Monte Cristo grófja című musicalt.

Zenta, 1697 – Megkezdi a felkészülést a rockopera stábja

Megkezdi a felkészülést a Zenta, 1697. című rockopera stábja az esztergomi bazilika előtti országos, augusztus 14-i bemutatóra a Soproni Petőfi Színházban, ahol ősztől szerepel műsoron az előadás. Szarka Gyula és Szálinger Balázs műve augusztus 20-án Felvidéken, a dunaszerdahelyi sportcsarnokban is látható lesz.

Dunaszerdahelyre érkezik augusztusban a Zenta,1697. rockopera

A magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án Dunaszerdahelyen a sportcsarnokban mutatják be a Zenta, 1697. rockoperát – hangzott el a felvidéki városházán tartott sajtótájékoztatón, amelyen részt vett a darab zeneszerzője Szarka Gyula, a koprodukciót készítő soproni és zentai színházak vezetői, Pataki András és Wischer Johann.

Színházzal is vár az első ArtBorétum Feszt

Színházi előadások, koncertek, kreatív művészeti játékok és gyermekeknek szóló programok is szerepelnek a vácrátóti ArtBorétum Feszten, amelyet május 31. és június 2. között első alkalommal rendeznek meg a Pest megyei településen.

Turay Ida Színház: Svejk vagyok
Szinetár Dóra és Serbán Attila is fellép a Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékesten

Március 9-én a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban rendezik meg a Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékestet, melyen fellép Szinetár Dóra, Szomor György, Serbán Attila és Németh Attila.

A remény évadát hirdette meg a soproni színház
A remény évada lesz a 2019/2020-as a Soproni Petőfi Színházban, ahol felnőtt bérletben hat nagyszínházi darabot láthat a közönség – mondta a Soproni Petőfi Színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Szomor György: “A darab készítése közben mi magunk is gyermekké váltunk”

Bemutatták a Diótörő és Egérkirályt a Veszprémi Petőfi Színházban. A musical rendezője, Szomor György szerint ez egy igazi családi darab, mert a gyermekek és a felnőttek egyaránt jól szórakoznak rajta.

A Diótörő musical feldolgozását mutatják be a BOK Csarnokban

Diótörő és Egérkirály címmel családi musical formában láthatja a közönség a jól ismert történetet december 28-án két alkalommal a BOK Csarnokban Szomor György rendezésében.

Feke Pállal és Vadkerti Imrével érkezik az István, a király az Arénába

Idén 35 éves a legendás István, a király rockopera. Szörényi Levente és Bródy János rockoperája Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámájának felhasználásával egy ünnepi előadással koncertverzióban lesz látható a Papp László Sportarénában.

Bemutatták a Diótörő és Egérkirályt a Veszprémi Petőfi Színházban

Az előadás a szeretet fontosságát hangsúlyozza, amelyre nem csupán a gyermekeknek, hanem a felnőtteknek is egyre inkább szükségük van. A musical E. T. A. Hoffmann meséje alapján íródott.

Szomor György rendezi a Diótörő és Egérkirály musicalt Veszprémben

Szomor György, az előadás rendezője és zeneszerzője saját gyermekének tekinti a darabot. Mint mondta, a Diótörő és Egérkirály volt az első szerzeménye. A premiert december 7-én tartják a Veszprémi Petőfi Színházban, a napokban megtartották az olvasópróbát.

A Monte Cristo grófja a BOK Csarnokban is látható lesz

Dumas klasszikus műve musicalként kel életre november 11-én Budapesten a BOK Csarnokban, decemberben pedig Pécsett és Veszprémben mutatják be a produkciót.

Búcsúzik az Aida musical Soprontól
Három bérletszünetes előadással búcsúzik az Aida című musical stábja Soprontól november 23-án, 24-én és 25-én. A teátrum történetének egyik sikerelőadása emlékezetes sorozatot tudhat maga mögött.