Szomor György rendezi a Diótörő és Egérkirály musicalt Veszprémben

Szomor György, az előadás rendezője és zeneszerzője saját gyermekének tekinti a darabot. Mint mondta, a Diótörő és Egérkirály volt az első szerzeménye. A premiert december 7-én tartják a Veszprémi Petőfi Színházban, a napokban megtartották az olvasópróbát.

A Monte Cristo grófja a BOK Csarnokban is látható lesz

Dumas klasszikus műve musicalként kel életre november 11-én Budapesten a BOK Csarnokban, decemberben pedig Pécsett és Veszprémben mutatják be a produkciót.

Búcsúzik az Aida musical Soprontól
Három bérletszünetes előadással búcsúzik az Aida című musical stábja Soprontól november 23-án, 24-én és 25-én. A teátrum történetének egyik sikerelőadása emlékezetes sorozatot tudhat maga mögött.
Az István, a király ünnepi koncertváltozata folytatja országos turnéját

A 35 éves István, a király ünnepi szombathelyi előadásán az Aréna Savaria igazi koncerthelyszínné változott. A klasszikus mű folytatja országos turnéját, több vidéki várost is érintve.

Aida – A nézők kérésére tűzik újra műsorra a musicalt Sopronban

Különleges és egyedi találkozásra várja az Aida című musical stábja szeptember 23-án a délután három órára meghirdetett előadásra jegyet váltó nézőket a Soproni Petőfi Színházba. A tapsrend után rögtön a főszereplőkkel beszélgetést tartanak a produkcióról, ahhoz kapcsolódó élményeikről, készülhetnek jelmezes közös fotók és kérdésekre is válaszolnak a művészek.

Az apokalipszis lovasai – Akrobaták is szerepelnek a zentai rockoperában

A Fővárosi Nagycirkusz négy akrobatája is szerepel a Zenta, 1697 című új magyar rockopera ősbemutatójában, amelyet szeptember 8-án tartanak a vajdasági városban. Pataki András rendező vezetésével már próbálják különleges szerepeiket: ők jelenítik meg az apokalipszis lovasait.

Zenta, 1697 címmel új magyar rockoperát mutatnak be

Szarka Gyula, a Ghymes együttes alapító tagja és Szálinger Balázs művét Pataki András állítja színpadra a Zentai Sportcsarnokban. A bemutatót szeptember 8-án tartják.

A Monte Cristo grófja 125. előadásához érkezik a Fesztiválkatlanban

A Monte Cristo grófját 2011 őszén mutatta be a Békéscsabai Jókai Színház. Szomor György musicaljét azóta több helyszínen is láthatta a közönség, legközelebb augusztus 31-én Tokajban, a Fesztiválkatlanban mutatják be a produkciót.

Rockmusicallel is emlékeznek a szigetvári kitörésre

Ismét hagyományőrzők elevenítik fel Zrínyi Miklós kitörését Szigetváron a Zrínyi Napokon, amelyet idén szeptember 6. és 9. között rendeznek meg.

A Szarvasi Vízi Színházba érkezik a Monte Cristo grófja

Augusztus 2-án, 3-án és 4-én tűzi műsorára a Szarvasi Vízi Színház Szomor György és Pozsgai Zsolt musicaljét, a Monte Cristo grófját, mely Alexandre Dumas regénye alapján készült.

Kőszínházba költözik az Aida – Szeptembertől Sopronban látható

Elton John és Tim Rice műve Stéphanie Schlesser, Vastag Tamás, Füredi Nikolett és Szomor György főszereplésével bérletszünetben szeptember 21-én, 22-én és 23-án látható a Soproni Petőfi Színházban.

Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter is fellép a Tokaj Fesztiválkatlanban

Az ország egyik legnagyobb szabadtéri színpada hamarosan megkezdi negyedik teljes szezonját.

“A My Fair Ladyt én választottam, imádom” – Radó Denise rendezésében érkezik a musical Békéscsabára

A Békéscsabai Jókai Színházban május 18-án mutatják be a My Fair Ladyt.

Radó Denise rendezésében készül a My Fair Lady Békéscsabán

Megtartották a Békéscsabai Jókai Színházban az idei évad utolsó bemutatójának olvasópróbáját.

A komédia kapja a főszerepet a Soproni Petőfi Színház jövő évadának műsorában

Az Egy éj Velencében című nagyoperettel kezdődik a Soproni Petőfi Színházban a komédia évada október elejétől, összesen tizenöt premiert tartanak a 2018/19-es szezonban – hangzott el az intézményben tartott sajtótájékoztatón a színházi világnapon.