4 előadással vendégszerepel a Vígszínház Kolozsváron

Újra Kolozsváron vendégszerepel a Vígszínház társulata testvérszínházukkal, a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal folytatott együttműködés keretein belül. A Vígszínház ezúttal négy előadását mutatja be májusban, köztük Nádas Péter Találkozás című drámáját és A Pál utcai fiúk című zenés előadást is.

Prózai társulatok találkozója Pozsonyban – A Vígszínház is vendégszerepel

A vendéglátó teátrumon kívül hét külföldi társulat vesz részt a Szlovák Nemzeti Színház nemzetközi fesztiválján.

Radnóti Zsuzsa: “Hogy mikor és mi hiteles a színpadon, az gyönyörű talány”

A Kossuth-díjas dramaturgot a Szabad Föld arról is kérdezte,  mit csinál tulajdonképpen a dramaturg.

Kínában vendégszerepel a Vígszínház társulata

Pénteken, szombaton és vasárnap este egy nemzetközi színházi fesztiválon Nádas Péter Találkozás című darabját adják elő.