Mélyvízben Kecskeméten – Interjú Kelecsényi Panni és Támadi Anita egyetemi hallgatókkal

A kecskeméti közönség megszokhatta az elmúlt években a Cseke-osztály színésznövendékeit az előadásokban. Támadi Anita és Kelecsényi Panni neve bizonyára ismerősen cseng a nézőknek. Az idén már végzős egyetemisták előbb kisebb szerepeket kaptak, amiket nagyobbak követtek, most pedig a Nyolc nő című bűnügyi komédiában meghatározó karaktereket, egy testvérpárt játszanak. Ennek kapcsán meséltek élményeikről, tapasztalataikról.

Nyolc nő Kecskeméten – Interjú Kéri Kittyvel

A Nyolc nő című darab bemutatójával indult a 2020/21-es évad a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. Robert Thomas művét Kéri Kitty rendezésében láthatja a közönség, aki ezzel a darabbal mutatkozik be a Kecskeméti Nemzetiben.

Bemutatkozott a Cseke-osztály – Villáminterjú

A zsidó közösséggel Auschwitzba deportált Ovics család történetét feldolgozó darabbal lépett először közönség elé a kaposvári Cseke-osztály. A Szín-Tár utolsó napján megtartott dupla előadásról Dura Veronika, Támadi Anita és Trill Beatrix mesélt.