Nanine Linning holland koreográfussal készíti új bemutatóját a Szegedi Kortárs Balett

A Francisco Goya festményei inspirálta művet Juronics Tamás Blue című munkájával egy estén láthatja majd a közönség. A számos díjjal elismert, munkáiban mindig új utakat kereső koreográfus darabjának címe: The black painting.

“Folyamatosan megy bennem valamilyen zene” – Interjú Riederauer Richárd zeneszerzővel

A Pécsi Balett a XIV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó keretében, szeptember 15-én mutatja be a Piroska és a farkas című mesebalettet, melynek zeneszerzője, zenei szerkesztője Riederauer Richárd.

Megkezdődött Veszprémben A Tánc Fesztiválja

Szeptember 6-10. között rendezi meg a veszprémi Pannon Várszínház A Tánc Fesztiválját, immár 22. alkalommal. A magyar kortárs táncművészet versenyszerű találkozóján a szakmai zsűri mellett a közönség előtt is megmérettetnek a társulatok.

Táncművészeti kiállítás nyílt a Kőfeszten

Kortárs fotográfusok képein keresztül a jelen táncművészetét mutatja be TáncKépek című kiállítás, amely múlt csütörtökön nyílt Kékkúton a Kőfeszt részeként, de szombatig a fesztivál több településén is bemutatkozott.

Szeptemberben rendezik meg a XIV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót

Tizenhét magyar táncegyüttes művészeinek gálája, a Recirquel újcirkusz-társulat előadása, mesék táncadaptációja és flamenco-előadás is szerepel a XIV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó műsorán, amelyet szeptember 12. és 15. között rendeznek meg a baranyai megyeszékhelyen.

Herceg a vasfüggöny mögül – Róna Viktorról nyílt kiállítás a Színészmúzeumban

A Petőfi Irodalmi Múzeum – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet új időszaki kiállítását Róna Viktor balettművésznek szenteli.

Elhunyt Fodor Antal táncművész, koreográfus

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Fodor Antal táncművész, koreográfus, a Magyar Táncművészeti Egyetem professor emeritusa, a Magyar Állami Operaház egykori balettigazgatója.

Táncművészeti és mozdulatszínházi produkciókkal indít sorozatot a MANK

Eleven alkotások címmel táncművészeti és mozdulatszínházi produkciókkal indít programsorozatot a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. júliusban.

Megszűnt az András Lóránt Társulat

Több mint öt év működés után megszűnt a marosvásárhelyi táncszínház.

Tizenhárom előadást válogattak be a nagyváradi 4. Infinite Dance Festivalra

Tizenhárom előadást válogattak be a nagyváradi 4. Infinite Dance Festivalra, a tánc- és összeművészeti fesztivált várhatóan október 21. és 25. között rendezik meg a partiumi városban.

Bartók-dallamok jazz-zenekarral és tánccal a Feledi Project előadásában

Feledi János és csapata ismét élőzenés táncelőadásra készül HAT TÁNC címmel. Bartók Béla Román népi táncok művének jazz-adaptációját az Oláh Dezső Trióval július 21-én láthatja a közönség a Nemzeti Táncszínház nyáresti, szabadtéri táncestjein belül a Millenárison.

A Sopron Balett is megkezdte a munkát

Megkezdte a gyakorlásokat a Sopron Balett. Demcsák Ottó, az együttes vezetője kiemelte: a hosszú kényszerszünet után jó fizikális, erőnléti állapotban jöttek vissza a táncosok. Első körben a technikai elemek csiszolására helyezik a nagyobb hangsúlyt.

A következő évadban pótolja több külföldi fellépését a Szegedi Kortárs Balett

A következő évadban pótolja több külföldi fellépését, köztük egy 14 várost érintő orosz turnét és egy három fellépéses brüsszeli vendégszereplését a Szegedi Kortárs Balett.

Négy héten át hét mesterrel dolgozik a Pécsi Balett

Kovács Zsuzsanna mesternő és Vincze Balázs művészeti vezető óráival indult újra a munka június 2-án a Zsolnay Kulturális Negyed rezidens balettegyüttesénél. A „bemelegítő” hetet követően naponta két vendégmesterrel dolgozik a társulat.

Száz néptáncos közös előadása emlékeztet a trianoni diktátumra

Az első világháborút lezáró békeszerződés aláírásának 100. évfordulóján, június 4-én, 16 óra 32 perckor a táncosok élőzenével kísért produkciója lesz látható a Hősök terén – közölte a Magyar Teátrumi Társaság.