4 kategóriában is díjazták a temesvári színház Shakespeare adaptációját Kragujevacban

Szombat este, október 14-én, ünnepélyes keretek között kerültek átadásra a szerbiai Kragujevacban az idei JoakimInterFest Nemzetközi Színházi Fesztivál díjai.

Fesztiválok és kilométerek hava a temesvári színháznál

Októberben sem lankad az évad eleji lendület, az ősz beköszöntével ugyanis kezdetét vette a színházi fesztiválok periódusa.

Társulatként folytatja működését a Trojka Színházi Társulás

Háromévnyi munkafolyamat után a Trojka színházi csoportosulás idén állandó tagokkal, társulati formában folytatja működését.

Érzelem a mozgásban – Évadindító mozgás workshopot hirdet a temesvári színház

Hogy aktívan zárja a nyári pihenőt a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház idén is meghirdeti hagyományos évad indító mozgás workshopját, melyre augusztus 28. és szeptember 2. között kerül sor Temesváron. Az idei műhelymunka vezetője Adamovich Ferenc.

Számos magyar előadás látható a romániai színházi szakma legrangosabb seregszemléjén

A romániai színházi szakma legrangosabb seregszemléjén, az októberben Bukarestben megszervezendő Országos Színházi Fesztiválon számos magyar társulat vendégszerepel.

Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja 2017 – Ők a díjazottak

Június 24-én kiosztották a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja díjait.

Romániai magyar színházi szövetség alakult

Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) néven romániai magyar színházi szövetség jött létre, amelynek fő célja a szakmai keretek biztosítása, közös tervek megvalósítása.

Dysphoria show – A normalitás dőlésszöge a temesvári színházban

Rendhagyó bemutatót tartott április végén készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata, Florin Fieroiu koreográfus-rendező és alkotócsapata irányításával.

9 nap színházi ünnep – Nyilvános a 10. TESZT programja

Emlékezés és felejtés. Közös történetek, magántörténelmek és utópiák. Kilenc nap színházi ünnep.

Meglepetés-flashmobbal indult a HolnapUtán Fesztivál Nagyváradon

Kolozsvári vendégjátékkal, meglepetés-flashmobbal, valamint Radu Afrim temesvári előadásával nyitotta meg kapuit április 6-án az ötödik HolnapUtán Fesztivál.

23 társulat 23 előadása az idei kisvárdai színházi fesztiválon

A június 16. és 24. között megrendezendő idei seregszemle érdekessége, hogy a bemutatók egy részét egy átalakított cirkuszi sátorban rendezik meg.

Formabontó színházi kísérletek, elismert produkciók az 5. HolnapUtán Fesztiválon

Április 6-9. között ötödik alkalommal szervezi meg a Szigligeti Színház a HolnapUtán Fesztivált.

Temesváron rendez Molière-t Sardar Tagirovsky

Már javában zajlanak a próbák a Molière egyik legkülönösebb és talán leginkább ironikus szövegéből születő előadásra a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban.

Mucsi Zoltán: “Annyira nem áll távol tőlem a rendezés, mintha mozdonyt kéne gyártanom”

Január 19-én látható a Szkénében első rendezése, Szigarjev Guppi című panelbohózata. Mucsi Zoltánt a Librarius kérdezte.

Vértestvérek és Guppi – Temesvári vendégjátékok a Szkénében!

Két temesvári vendégjáték érkezik a Szkéné Színházba: a Vértestvérek január 18-án, a Guppi január 19-én látható két-két alkalommal.