Független színházi társulatok és fiatal alkotók a 28. THEALTER programjában

A kortárs szcéna közönségét várja 2018. augusztus 3. és 11. közt Szegedre a THEALTER fesztivál.

Határon túli magyar előadások állnak a 28. THEALTER fókuszában

Az idén 28. alkalommal jelentkező THEALTER művészeti fesztivál augusztus 3-11. között várja Szegeden a színházkedvelőket és a színházi workshopok iránt érdeklődő fiatalokat. A programkínálat fókuszpontja 5 határon túli társulat 7 produkciója, a tréningeket idén Lénárd Róbert és Sardar Tagirovsky vezeti.

Önkénteseket keres a THEALTER

Idén augusztus 3-11. között rendezi meg a 28. THEALTER nemzetközi színházi fesztivált a szegedi MASZK Egyesület.

Búcsú a Négy Faltól – Fesztiválturnén a Tünet Együttes

Búcsúzik a Tünet Együttes és Ördög Tamás közös játéka, majd a társulat több fesztiválon is fellép a nyár folyamán.

Ismét workshopokkal és kritikusműhellyel vár a THEALTER

Az idén 28. alkalommal jelentkezik a szegedi THEALTER: az Európai Fesztivál Szövetség EFFE-minősítését immár második alkalommal elnyerő művészeti fesztivál ezúttal augusztus 3-11. között várja Szegeden izgalmas hazai és határon túli előadásokkal a színházkedvelőket.

Századjára!: Igenis, miniszterelnök úr! az Átriumban

Február 22-én 100. előadásához érkezik Antony Jay és Jonathan Lynn válságkomédiája, az Igenis, miniszterelnök úr!.

Európa minősített fesztiváljai között a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Thealter

Az Európai Fesztiválszövetség (Europe for Festivals, Festivals for Europe) a minősített rendezvények közé választotta a Szegedi Szabadtéri Játékokat és a Thealter fesztivált, az elismeréseket hétfőn adták át a csongrádi megyeszékhelyen.

“Pénzre váltható-e a művészet?” – Blogbejegyzések a Thealterről, 9. rész

Az alábbiakban a Thealter Fesztivál blog jr. elnevezésű kritikusműhelyében születő írásokat olvashatják. Befejező rész.

“Köszönöm, hogy a részese lehettem” – Blogbejegyzések a Thealterről, 8. rész

Az alábbiakban a Thealter Fesztivál blog jr. elnevezésű kritikusműhelyében születő írásokat olvashatják.

Pintér Béláék, a Forte Társulat, Widder Kristóf és a szentesiek a Thealter díjazottjai

A közönségdíjat Pintér Béla és Társulata nyerte el, a kritikusok Horváth Csaba Bartók Béla zenéjére készített koreográfiáját ítélték a legjobbnak.

“Vegyél egy jó mély lélegzetet!” – Blogbejegyzések a Thealterről 6.rész

Az alábbiakban a Thealter Fesztivál blog jr. elnevezésű kritikusműhelyében születő írásokat olvashatják.

“Antifeministák mégse leszünk” – Blogbejegyzések a Thealterről 7. rész

Az alábbiakban a Thealter Fesztivál blog jr. elnevezésű kritikusműhelyében születő írásokat olvashatják.

“Legszívesebben azonnal újranézném” – Blogbejegyzések a Thealterről 5. rész

Az alábbiakban a Thealter Fesztivál blog jr. elnevezésű kritikusműhelyében születő írásokat olvashatják.

“Mintha legalább egy métert nőttem volna az ég felé” – Blogbejegyzések a Thealterről 4. rész

Az alábbiakban a Thealter Fesztivál blog jr. elnevezésű kritikusműhelyében születő írásokat olvashatják.

“Kiemelkedő színészi pillanatokban sincs hiány” – Blogbejegyzések a Thealterről 3. rész

Az alábbiakban a Thealter Fesztivál blog jr. elnevezésű kritikusműhelyében születő írásokat olvashatják.