Tom Dugdale rendezésében mutatták be a Hedda Gablert Temesváron

Az évad hatodik bemutatóját tartotta meg a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház.

TranzitFeszt – Béres Attila és Sardar Tagirovsky rendezései is láthatók Szatmárnémetiben

Idén szeptember 28. – október 7. között szervezik meg Szatmárnémetiben a TranzitFeszt nemzetközi színházi fesztivált, melynek során 5 ország 27 előadását láthatja a közönség.

Díjátadó gálával zárta évadát a Harag György Társulat

Hűen a hagyományokhoz, közel háromórás ünnepi műsorral és díjátadással zárta az 2017/2018-as évadot a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. A gála részeként adták át az évad szakmai és közönségdíjait, amelyeket a közönség, a társulat, valamint a művészeti tanács szavazatai alapján állapítottak meg.

Filmek színpadi adaptációit tűzi műsorra a TIFF alatt a kolozsvári színház

Három, filmek alapján készült előadást tűz műsorra a Kolozsvári Állami Magyar Színház a 17. TIFF (Transilvania International Film Festival) keretében.

15 próbálkozás a színészetre – Ősbemutató Szatmárnémetiben Hatházi Andrással

December 13-án tartják a Harag György Társulat soron következő bemutatóját az Ács Alajos Stúdióteremben. Az előadás különlegessége, hogy az alkotók az ősbemutatóként színpadra kerülő darab szerzői is egyben.

Mi vár a nézőkre az erdélyi magyar színházakban? – Összegzés

Változatos repertoárral készülnek az új évadra az erdélyi magyar színházak a most kezdődő évadban.

A vágy villamosa Kolozsváron – Főszerepben Kézdi Imola és Pethő Anikó

A 2016-2017-es évad utolsó bemutatójaként Tennessee Williams A vágy villamosa című klasszikus művét viszi színre a Kolozsvári Állami Magyar Színház.