Színházi bemutatók, ifjúsági előadások és opera is vár a Szentendrei Teátrumban

Öt szabadtéri helyszínen 25 produkció, köztük operaelőadások, színházi bemutatók, ifjúsági előadások, koncertek és gyerekelőadások is szerepelnek az idei Szentendrei Teátrum és Nyár programján július 6. és augusztus 17. között.

Mintegy 60 program vár a Városmajori Szabadtérin – Színházi fesztivállal is készülnek

Egész nyáron mintegy 60 programmal, köztük koncertekkel, ősbemutatókkal, zenés és prózai előadásokkal, matinékkal, színházi szemlével várja közönségét a Városmajori Szabadtéri Színpad.

A Tamási Áron Színház lesz az idei kisvárdai fesztivál díszvendége

Huszonöt előadást – közte tizenöt versenyelőadást – láthat a közönség a Magyar Színházak 30. Kisvárdai Fesztiválján június 22. és 30. között a felső-szabolcsi kisvárosban.

21 éve nem látott sikert ért el a Valami Amerika 3

Több mint 116.000 néző látta az első hétvégén Herendi Gábor új filmjét.

Öt nő és egy nagy időutazás – Pogánytánc Bozsik Yvette rendezésében a Nemzetiben

Február 17-én mutatja be a Nemzeti Színház Brian Friel Pogánytánc című darabját Bánsági Ildikó, Nagy-Kálózy Eszter, Tóth Auguszta, Nagy Mari, Tompos Kátya és Rátóti Zoltán főszereplésével. A rendező-koreográfus Bozsik Yvette.

Valami Amerika 3 – Itt a legújabb előzetes!

Herendi Gábor filmje február 15-én kerül a hazai mozikba.

Cseh Tamás 75 – Színészek koncertjére készülhetünk az évfordulón

Get Closer Concerts egy Cseh Tamás születésének 75. évfordulóját a középpontba állító esttel készül.

Tompos Kátya: “Évekig küzdöttem gátlásokkal, ma már élvezem a játékot”

Attól lesz jó egy színész alakítása a színpadon, hogy képes minden mást elfeledtetni velünk, nézőkkel. Tompos Kátya a Marie Claire magazinnak mesélt.

A Gyermekgyógyászati Klinikán léptek fel a Nemzeti művészei

Immár második alkalommal látogattak el Karácsony előtt az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikára. Az idei jótékonysági fellépésen Tompos Kátya, Nagy-Kálózy Eszter és Rubold Ödön illetve Cserhalmi György színészosztálya vitt meglepetést a beteg gyerekeknek.

Valami Amerika 3 – Itt az előzetes!

A Valami Amerika 3 története szerint, Tamás, Ákos és András, a balek testvérek minden eddiginél lehetetlenebb helyzetbe kerülnek a szélhámos Alexnek köszönhetően.

Ki legyen a királynő a családban? – Villáminterjú Tompos Kátyával és Bakos-Kiss Gáborral

A Házasság Palermóban ifjú párját alakítják rokokó ruhában és díszletben, olasz környezetben. Mindeközben a mai korra is érvényes problémákat feszegetnek együttélésről, rivalizálásról, szerelemről.

Így készült a Valami Amerika 3 – Megtekinthető a werkvideó

Herendi Gábor filmjének premierjét 2018. február 15-én tartják.

Jellemek játéka rokokó keretben – Interjú Kiss Csabával

Kőszínházi ősbemutatóként kerül a Nemzeti Színház közönsége elé Goldoni játékos, szellemes, mély emberismeretre valló jellemkomédiája.

Februártól a mozikban a Valami Amerika 3!

Megvan a teaser trailer és az első jelentfotó is a filmből. 

Cseh Tamás 75 – Gryllus Dorka, Ónodi Eszter, Anger Zsolt és Thuróczy Szabolcs is fellép

2018. január 21-én a MoMSportban Cseh Tamás, Bereményi Géza és Másik János szerzeményei csendülnek fel a születésnapi emlékkoncerten.