Anonyma – Nő háborúban – Törőcsik Franciska a TÁP Színház monodrámájában

“Vannak dolgok, amiket csak akkor tudunk elfelejteni, ha kimondjuk őket.”

Törőcsik Franciska: “Erős perfekcionizmus és rendszeretet él bennem”

Törőcsik Franciska öt évvel ezelőtt végzett a Színművészetin, de azóta számos filmszerepet játszott.

Törőcsik Franciska filmről, korán jött sikerekről, éneklésről és sok minden másról

Akár úgy is tűnhet, hogy Törőcsik Franciska mindenhol ott van. Eddigi legnagyobb mozisikere, a BÚÉK – a film már több mint 250 ezer nézőnél tart.

Jordán Adél, Gryllus Dorka, Ónodi Eszter és Thuróczy Szabolcs idézik meg Woodstockot

2019. augusztus 15-én, napra pontosan ötven évvel az első Woodstock fesztivál után a Budapest Parkban is elhangzanak a szabadság ikonikus dallamai.

Csütörtöktől játsszák a mozik Goda Krisztina BÚÉK című filmjét

A vígjáték története szerint gyerekkori barátok szilvesztereznek együtt egy budapesti lakásban. De vajon tényleg ismerik-e egymást, tényleg mindenki az, akinek mutatja magát?

Törőcsik Franciska: “Jól érzem magam itt, ahol vagyok”

A BUÉK című filmről és eddigi egyetlen “színészi haláláról” is mesélt Törőcsik Franciska a Marie Claire magazinnak.

Perspektíva-e ma a színházi pálya? – Novák Eszter, Törőcsik Franciska és Olasz Renátó válaszolt

Mekkora egy osztályfőnök és egy színház szerepe a pályakezdés szempontjából? Lehet-e tudatosan karriert építeni? Perspektíva-e ma a színházi pálya? 

Spanyolországban nyert fődíjat az Aurora Borealis

A legjobb játékfilm díját nyerte el Mészáros Márta legutóbbi rendezése, az Aurora Borealis – Északi fény című magyar alkotás Spanyolországban.

Szilveszter éjjelén bármi megtörténhet – Itt a BUÉK új előzetese!

Az adventi időszakban mozikba kerül Goda Krisztina BÚÉK című új filmje, amely egy különleges szilveszter este történetét meséli el titkokról, hazugságról és lelepleződésről.

Perspektíva-e ma a színházi pálya? – Választ keres a Jó kérdés Novák Eszterrel, Törőcsik Franciskával és Olasz Renátóval

A szeptemberi és az októberi Jó kérdés összekötő kapcsa lehetne az Aranyélet – a harmadik évadát kezdő sorozatban Ónodi Eszter játssza Olasz Renátó édesanyját – vagy a Swing – az énektrió tagjait Ónodi Eszter és Törőcsik Franciska mellett novemberi vendégünk, Csákányi Eszter alakították –, de ezt a véletlent inkább tekintsük a meglepőnek és megerősítőnek, mint tudatosnak.

Nánási Pálnál készül a BÚÉK című film plakátja

Kinek ne lenne kínos, ha a mobiltelefonja valaki más kezébe kerülne? Milyen galibát okozhat egy kósza SMS, egy kihallgatott intim beszélgetés vagy egy régen őrzött fotó kapcsán kipattanó titok?

Like A Rolling Stone – Színészek rockkoncertje a MOMban

A pécsi Kodály Központ és az Ördögkatlan Fesztivál után az elmúlt 50 év legnagyobb világslágerei visszatérnek Budapestre!

BÚÉK – Megérkezett az előzetes Goda Krisztina új filmjéhez

Az adventi időszakban mozikba kerül a népszerű rendező BÚÉK című filmje, amely egy különleges szilvesztereste történetét meséli el titkokról, hazugságról és lelepleződésről.

Törőcsik Franciska: “A színészetet egy picit mindig játéknak kell felfogni”

Törőcsik Franciska szerint a színészetben az is nehéz, hogy mindig arányt kell találni a kötelességtudat és a lazaság között. A színésznőt a Marie Claire kérdezte.

8 magyar filmet mutatnak be a palicsi filmfesztiválon

Nyolc magyar filmet mutatnak be az  európai filmeknek szentelt, 25. nemzetközi filmfesztiválon a Szabadka melletti Palicson. A jubileumi szemle fődíjáért Bogdán Árpád Genezis című alkotása is indul.