“Egy ilyen felkérés előtt csak fejet lehet hajtani” – Interjú Imely Zoltánnal, a Stúdió K vezetőjével

A Stúdió K ügyvezetői feladatait nemrég Imely Zoltán kulturális menedzser vette át Zubek Adrienntől.

Dadogó Szimfónia – Esterházy-dráma inspirálta Grecsó Zoltánt

Premier a Várkert Bazárban.

Így viszik át – Pikáns szerelmi történetek Nyáry Krisztián kötete alapján

December 31-én mutatják be Erdeős Anna rendezésében az Így viszik át – Nyáry Krisztián alapján című darabot a Mozsár Műhelyben.

“Néha jó felnőtt fejjel visszamenni egy kisgyerek világába” – Interjú Cseh Judittal és Horkay Barnabással

A Werk Akadémia színházi menedzser szakán végző hallgatók több éve kapják záróvizsgájuk feladataként, hogy szervezzenek meg egy színházi produkciót. Az idén végzős, Balogh Máté András által mentorált csapat Szécsi Magda Gyöngy című novelláját választotta vizsgadarabjaként. A Jurányi Házban bemutatott felolvasószínház főpróbahetén készült interjú a felkért rendezővel, Horkay Barnabással és a monodráma színésznőjével, Cseh Judittal.

Kavics – Ősbemutató Horkay Barnabás rendezésében a Werk Akadémia diákjaival

Június 14-én 19 órakor ősbemutatóval jelentkezik a Werk Akadémia színházi menedzser képzése.

“A díszletfestésen keresztül a világosításig mindent csináltam már” – Villáminterjú Tóth Réka Ágnessel

A Terminál Workhouse társulatánk tagja remekelt a IV. Bábos Drámaíró Versenyen, ahol Oázis című darabjával a legjobb drámának járó díjat hozhatta el. Ez alkalomból készült vele rövid interjú.

Véget ért a IV. Bábos Drámaíró Verseny – Ők a nyertesek

“Érdekes időutazás a víz világnapján” – ennek a hírnek a nyomán születtek meg a IV. Bábos Drámaíró Verseny darabjai csütörtök éjszaka, majd az írók után a rendezőkön és a színészeken volt a sor.

Elindult a 4. Bábos Drámaíró Verseny! – Készülnek a bábjátékok

Elkészültek a 4. Bábos Drámaíró Verseny írói az egyfelvonásos, gyerekeknek szóló bábjátékok megírásával. Péntek reggel megkezdték a munkát a rendezők és a csapatok.