Elviszlek magammal – Trokán Nóra volt D. Tóth Kriszta vendége

D. Tóth Kriszta műsorának vendége ez alkalommal Trokán Nóra színésznő volt.

Újra Koronázási Szertartásjáték Székesfehérváron – Főszerepben Hirtling István

Idén az Árpád-ház talán legfényesebb uralkodója, III. Béla koronázási szertartását és életét viszi színre Szikora János.

Szabó Magda és hősei a PIM-ben – Színésznők egy rendhagyó divatbemutatón

Szabó Magda és hősei egy rendhagyó divatbemutatón is megjelennek június 24-én.

3 bemutatót és 5 fesztivált is kínál a Gyulai Várszínház

Az 54. évadban naponta várják előadásokkal a nézőket a 600 éves gyulai várban és a csodálatos panorámájú tószínpadon.

150. Őrült Nők, szabadtér és vendégjátékok a Kultúrbrigád nyári műsorán

Június 28-án százötvenedik alkalommal nyitja ki kapuit Az Őrült Nők Ketrece az Átrium Film-Színházban.

Hippolütosz a Nemzetiben – Trokán Nóra és ifj. Vidnyánszky Attila főszereplésével

Április 9-én mutatta be a Nemzeti Színház Euripidész Hippolütoszát Zsótér Sándor rendezésében, Trokán Nóra és ifj. Vidnyánszky Attila főszereplésével.

Erdélyben turnézik a Nemzeti Színház

Tamási Áron szülőföldjén turnézik Vitéz lélek című produkciójával a budapesti Nemzeti Színház.

5 éve dübörög a Red Bull Pilvaker – Itt a jubileumi előadás felvétele

Több mint 30 átdolgozott vers, közel 60 fellépő, több tízezer néző és egy piros betűs ünnep – 5 éves jubileumát ünnepelte idén a Red Bull Pilvaker.

Trokán Nóra: “A ló olyan, mint egy jó pszichológus”

A kecskeméti teátrum művészével a Képmás magazin készített interjút.

150. előadásához érkezik Az Őrült Nők Ketrece

Húsvét előtt ismét kinyit Az Őrült Nők Ketrece, műsoron az Egy, kettő, három, a Vaknyugat, az Igenis, miniszterelnök úr! és a Sirály. A Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház közös áprilisi előadásaira már kaphatók a jegyek.

Gabler Hedda – Zsótér ismét Kecskeméten rendezett

Február 18-án mutatta be a Kecskeméti Katona József Színház Ibsen Gabler Hedda c. drámáját Zsótér Sándor rendezésében.

III. Richárd – Trill Zsolttal, Eszenyi Enikővel és Hegedűs D. Gézával a Nemzetiben

Január 10-11-én látható a Nemzeti Színházban Shakespeare darabja ifj.Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadást tavaly mutatták be a Gyulai Várszínházban.

Újra színpadon a Sirály az Átriumban – Főszerepben Oszvald Marika és Trokán Nóra

Januárban visszatér az Átrium Film-Színházba Csehov Sirály című darabja, Oszvald Marika, Kaszás Gergő, László Zsolt, Trokán Nóra és Porogi Ádám főszereplésével.