Eszenyi Enikő: “Elfogadhatatlan, hogy egy színházat zaklatóként bélyegezzenek meg”

Elkötelezett híve a szabad, független és művészi értelemben is magas színvonalú színháznak – mondta az ATV Híradónak a Vígszínház igazgatója.

“Az ország miért hagyja, hogy a hatalom fogdossa?” – Videó a tüntetésről

Mi a gondja a hatalomnak a kultúrával? Mi lesz Gothár Péter sorsa? Szolidáris volt-e a színházi világ azokkal, akiket korábban fojtogatott a hatalom?

Vidnyánszky Attila: “A gyűlölet, ami áradt a tüntetésből, nem szolgálja az együttműködést”

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója a színházi törvényről és az ennek kapcsán megjelenő kettős mércéről beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Elfogadták az új kulturális törvényt

Az Országgyűlés szerdán elfogadta a kulturális törvénycsomagot. A szöveg érdemben már nem változott ahhoz képest, amit három nappal ezelőtt a kormány hivatalosan benyújtott.

“A kultúra alap” – Így zajlott a tüntetés a független kultúráért, a szabad színházakért

A Madách téren tüntettek hétfő este 6-tól a színházakat érintő törvénytervezet miatt.

“Továbbra is szükségünk lesz az összefogásra” – A tüntetést szervező színházak közleménye

A Független Előadó-művészeti Szövetség, a Katona József Színház, az Örkény István Színház és a Radnóti Miklós Színház közös közleménye a tegnapi tüntetésről a szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért:

“Mégsem vagytok a magyar kultúra gyilkosai?” – Pintér Béla beszéde

A rendező erős beszédet mondott a kormány kulturális törvényjavaslata ellen szóló tüntetésen.

“Lesz még ezek után valaki, aki tud hallgatni?” – Fullajtár Andrea beszéde

A Madách téren Szabad Ország, Szabad Város, Szabad Művészet címmel tartottak demonstrációt a színházi törvénymódosító javaslat ellen. Az első felszólaló, a Katona József Színház művésze Fullajtár Andrea beszédét tesszük közzé.

A tüntetés egyetlen képben – Znamenák István fotója

Znamenák István, az Örkény Színház művésze a teátrum erkélyéről örökítette meg a tömeget, aki a Madách téren a színházakat érintő törvénymódosítás ellen tüntetett.

“A mi generációnk nem kapható a gyűlölködésre” – A 30 év alatti színészek nyílt levele

A szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért zajló tüntetésen Sodró Eliza, a Radnóti Színház színésznője olvasta fel 111 harminc év alatti művész levelét. A teljes szöveg az alábbiakban olvasható.

“Aki fizet, az rendel” – Friss hír a színházigazgatói kinevezésekről

Nem szigorítja a parlament törvényalkotási szuperbizottsága (TAB) a tegnap este benyújtott 10 pontos “összegző” módosítóindítványával a színházakról és a kulturális intézményekről szóló kormányjavaslatot, ami nagy szakmai tiltakozást váltott ki. Mindössze 10 “nyelvhelyességi és jogtechnikai módosítást” javasolnak – számolt be az ATV.

Lengyel Anna: “Mindaddig folytatjuk a tiltakozást, amíg a tervezetet nem vonják vissza”

A kultúra függetlenségéért tartott hétfői tüntetéssel kapcsolatban kérdezte a 24.hu Lengyel Annát, a PanoDráma vezetőjét.

Alföldi Róbert: “Aki benyal a rendszernek, azt támogatják, aki pedig nem, az pusztuljon”

A hétvégén a Jurányi Házban Alföldi Róbert, Boross Martin, Lengyel Anna és Gócza Anita vett részt egy beszélgetésen, ahol a kulturális finanszírozást gyökeresen átalakító javaslatcsomagról esett szó.

Cserhalmi György: “A kormánynak nincs beleszólási joga a színházak működésébe”

Színészeket és színházigazgatókat kérdezett a 24.hu arról, mit gondolnak a nagy tiltakozást kiváltó kulturális törvényjavaslatról.

‘Kedves Kisebbség!’ – Schilling Árpád írása a színházi alkotókhoz

‘A többség úgy érzi, továbbra is jól mennek a dolgok, sőt, most mennek csak igazán jól, hogy láthatják szenvedéseidet.’ A rendező írása a 444.hu-n jelent meg.