Június 4-én búcsúztatják Vass Évát

Vass Éva színművésznő hamvasztás utáni búcsúztatását június 4-én, kedden 14.30 órakor tartják Budapesten, a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában – közölte a Madách Színház és a Nemzeti Színház pénteken az MTI-vel. A kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész május 11-én, 85 éves korában hunyt el.

Elhunyt Vass Éva

85 éves korában elhunyt Vass Éva kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész.

“Lebegünk egymás mellett” – Nyárbúcsú Gábor Miklóssal és Vass Évával

Gábor Miklós, Kossuth-díjas színművész, rendező 1988-as naplórészleteivel veszünk búcsút az idei nyártól. A naplótöredékek a színész és felesége, Vass Éva balatoni nyaralását elevenítik fel.

“A színház alázatos szolgálóleánya volt” – Vass Évát köszöntjük

Nyolcvanöt éve, 1933. július 23-án született Vass Éva kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész.

Csuja Imre kapja a Gábor Miklós-díjat

A legjobb Shakespeare-alakításért járó díjat idén Csuja Imre vehette át IV. Henrik és Falstaff kettős szerepének megformálásáért az Örkény Színház előadásában.

Elhunyt Vass Éva divat- és jelmeztervező

2017 május harmadikán elhunyt Vass Éva divat- és jelmeztervező. Gyászolják szülei és testvérei.