Díjzápor és évadzáró a József Attila Színházban

Erdélyi turnéval zárta 2017/2018-as évadát az angyalföldi teátrum. Az évadzáró társulati ülésen az évad díjazottjai is átvehették kitüntetéseiket.

“Amit én csinálok, azt mind lehet furcsállni” – Interjú Verebes Istvánnal

Az ünnepi könyvhétre jelent meg Verebes István Tólig című kötete, amely egy memoár, ugyanakkor kegyetlenül őszinte látlelet a hazai színházi állapotokról. A színész-rendezővel Bóta Gábor beszélgetett.

Verebes István: “A könyvemet elsősorban vitaindítónak szántam”

Az ünnepi könyvhétre jelent meg Verebes István Tólig című kötete.

Zsótér Sándor, Verebes István, Szikszai Rémusz és Simon Kornél is rendezni fog Nyíregyházán

Az alábbiaban a Móricz Zsigmond Színház 2018/19-es évadáról olvashatnak.

Tólig – Új kötettel jelentkezik Verebes István

Tólig címmel jelent meg a Scolar Kiadó gondozásában Verebes István negyedik kötete, amelyben közel hetven év történéseit fogalmazza meg. A könyvbemutatót június 6-án tartják a József Attila Színház előcsarnokában.

Musical, „jutalomjáték” és szerelmes história is vár jövőre a József Attila Színházban

4 nagyszínpadi, egy stúdió- és egy beavató színházi bemutatóval készül következő évadában a József Attila Színház. Az előadásokat Csiszár Imre, Hargitai Iván, Quintus Konrád, Szente Vajk, Telihay Péter és Verebes István rendezi.

Verebes István bűnmegelőző darabját mutatták be Zalaegerszegen

Az idősekre leselkedő veszélyekről szóló előadást láthatott a zalaegerszegi közönség a megyei rendőr-főkapitányság nagytermében, ahol a Színpadon a bűnmegelőzés című, Verebes István által írt darab premierjét tartották.

Megújult a József Attila Színház

A hat éve tartó munkálatok során több mint 700 millió forintot költöttek a teátrum korszerűsítésére, melynek eredményeként az erősen leromlott állapotú épület belső terei mellett a homlokzatát is felújították.

Verebes István rendezésében készül a Lucifer show a József Attila Színházban

Ádámok és Évák, korok, stílusok, casting, showtime – és persze Lucifer. Mellettük egy intrikus újságíró és megannyi dal a kiegyezéstől a Kádár-korszakig.

Kicsoda Verebes István? – A rendező Veiszer Alinda vendége volt

“Verebes Istvánnal pár hete beszélgettünk. Akkor még nem volt Marton ügy. Ma már tudjuk, hogy mit gondol az erőszakról és Marton Lászlóról, de ez a beszélgetés nem tud hozzátenni a diskurzushoz. Viszont ettől függetlenül, sajnálnám nem megmutatni nektek. Talán segít megérteni honnan, milyen pozícióból beszél. Hogy kicsoda Verebes István” – ajánlja friss beszélgetését Veiszer Alinda.

Verebes István: “Mit akarnak még Marton Lászlótól?”

Miután Verebes István a múlt héten az ATV-ben arról beszélt, hogy szerinte Marton Lászlót nem lehet felfüggeszteni, újra kérte a csatornát, hogy megszólalhasson az ügyben.

“A szereposztó díványnak a múzeumban a helye!” – Színházi alkotók szólaltak fel a zaklatások ellen

Az október elején kirobbant Weinstein-ügy az angol és a magyar színházi világban is visszhangra talált. Számos alkotó hívja fel a figyelmet, mennyire fontos tennünk azért, hogy ne fordulhassanak elő hatalmi visszaélések és zaklatásos esetek.

Mit hiányol az alkotó? Mi érdekes a kritikusnak? – Puskás Panni és Verebes István voltak az Alinda vendégei

Az Alinda című műsor  szeptember 21-i adásában Veiszer Alinda vendége volt Puskás Panni, a Revizor kritikusa és Verebes István Jászai Mari-díjas színész, rendező.

Utcabállal indul az évad a József Attila Színházban – Rékasi Károly is visszatér

Öt nagyszínpadi és három stúdióbemutatója mellett új beavató színházi produkcióval is készül a 2017/2018-as évadban a József Attila Színház társulata.

Józsa Imre emlékére alapított díjat a József Attila Színház – Évadzárót tartottak

Sikerrel zárta 60., jubileumi évadát az angyalföldi teátrum. Az évadzáró társulati ülésen a 2016/17-es évad díjazottjai is átvehették kitüntetéseiket.