”A Holt költők társasága önmagunk keresésének és megtalálásának története” – Villáminterjú Oberfrank Pállal
Sokévi előkészítő munkát követően mutatta be a veszprémi színház Tom Schulman: Holt költők társasága című drámáját Funtek Frigyes rendezésében. A főszereplő, Oberfrank Pál, a teátrum igazgatója válaszolt.
Európában először Veszprémben állítják színpadra a Holt költők társaságát

Európában elsőként állítja színpadra a Holt költők társaságát a Veszprémi Petőfi Színház Funtek Frigyes rendezésében – jelentette be Oberfrank Pál, a színház igazgatója a darab médianapján.

Elhunyt Szűcs László színművész
A Veszprémi Petőfi Színház társulata szomorú szívvel tudatja, hogy SZŰCS LÁSZLÓ színész méltósággal viselt, hosszan tartó, súlyos betegség következtében 2017. október 28-án elhunyt.
Ákos a veszprémi színházban is fellép

Kovács Ákos 2017-re koncertszünetet hirdetett, hogy újabb projektbe vághasson: egyik legkedvesebb költője, Arany János verseiből hangoskönyvet készített.

Isten pénze – Musical főszerepet vállalt Bálint András Veszprémben

Október 2-án olvasópróbával indult el az Isten pénze című musical művészeti munkafolyamata.

Nyílt nap Veszprémben – Latinovits Zoltánról is megemlékeznek

Játékos nyílt nappal kezdi az évadot a Veszprémi Petőfi Színház szombaton, a társulat megemlékezik Latinovits Zoltán születésének évfordulójáról is.

Épülete teljes rekonstrukcióját tervezi a veszprémi színház – Színre kerül a Holt költők társasága is

Jövőre megkezdődhet a Veszprémi Petőfi Színház épületének teljes rekonstrukciója. A tervekről – az új szezon bemutatói mellett – a hétfői évadnyitó társulati ülésen beszélt a színház igazgatója.

Öltöztetőt keres a veszprémi színház

A Veszprémi Petőfi Színház 2017. szeptember 1-ei kezdéssel öltöztető munkakörbe felvételt hirdet.

Musicalgálával kezdődik a Szarvasi Vízi Színház idei nyári évada

Június közepén egy musicalgálával kezdődik a Szarvasi Vízi Színház idei nyári évada. A több mint kéthónapos előadássorozat számos újdonsággal várja a közönséget.

Bergmani „vallomástétel” Veszprémben – Villáminterjú Oberfrank Pállal

Bergman-bemutatót tarottak vasárnap a veszprémi Latinovits-Bujtor Játékszínben. A premierről Oberfrank Pál igazgató, a darab egyik szereplője mesélt.

“Gyakorlatom lett a dadogásban” – Csankó Zoltán válaszolt

Csankó Zoltán színházi és szinkronszerepeiről is mesélt a Veszprémi Naplónak.

Párizs macskaköves utcáin járunk: Edith Piaf-est Veszprémben

Váradi Eszter Sára és Keller János – a Vörösmarty Színház művészei – hosszú évek során több feldolgozásban is játszottak együtt Piaf életútját bemutató darabokban. Február 26-án és március 30-án a Veszprémi Petőfi Színházban lépnek színpadra “Nem bánok semmit se…” című Piaf előadásukkal.

“Most vagy soha!” – Oberfrank Pál a Veszprémi Kulturális Negyedről

A Veszprémi Petőfi Színház igazgatója a Pesti Srácoknak mesélt.

Színes programmal készül Szabadka az idei Winteretno fesztiválra

Ingyenes gyermekprogramokkal és színházi előadásokkal várja a közönséget a Winteretno fesztivál Szabadkán február 22. és 25. között – közölte a szervező Népkör Magyar Művelődési Központ és a Magyar Teátrumi Társaság kedden.

Meghallgatás: A Bob herceg Annie-jét keresi a veszprémi színház

A Veszprémi Petőfi Színház meghallgatást hirdet Huszka Jenő Bob herceg című operettjének Annie szerepére.