Jelen/Lét – Nemzetiségi színházi fesztivált rendeznek Budapesten

A magyarországi nemzetiségi színházak mutatkoznak be március 20. és 27. között a Jelen/Lét Fesztiválon Budapesten, a Nemzeti Színházban és a Szerb Színházban 18 előadás lesz látható.

“A magam örömére is játszom” – Interjú Schnell Ádámmal

Ismét közös produkcióra, az Egri csillagok előadására készül a Magyar Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes.

Vidnyánszky Attila: “Kiérdemeltük, hogy folytathassuk”

A Nemzeti Színház újraválasztott igazgatójával készített a teátrum videóinterjút.

Vidnyánszky Attila marad a Nemzeti Színház igazgatója

Az eddigi művészi út folytatását, a kialakított működési forma és színházi nyelv további erősítését tűzte ki céljául Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház újabb öt évre kinevezett igazgatója.

“A színészet lényege az alázat” – Interjú Nagy Marival

Nagy Mari Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész szerint eddigi pályafutásának a legnagyobb elismerése az Aase-díj.

Közösen árul jegyet a Nagycirkusz és a Nemzeti Színház

A Fővárosi Nagycirkusz februártól társbérlőként használja a Nemzeti Színházzal az Andrássy út 28. szám alatti jegyirodát, így már a Fővárosi Nagycirkusz jegypénztára mellett az Andrássy úton is lehet jegyet váltani a cirkusz előadásaira.

Ifj. Vidnyánszky Attila: “Most mindenben a Vígszínház az első”

Olyan emberek generálják a legtöbb feszültséget a színházi világban, akik többnyire nem látnak bele, nem is értenek hozzá, vagy pusztán csak így tudnak érvényesülni – mondta a 168 Órának ifjabb Vidnyánszky Attila.

Kaposvári Egyetem – 3 városban zajlik a felkészítés a színész szakra

A Kaposvári Egyetem felvételi előkészítőt hirdet a színművész képzés iránt érdeklődő fiataloknak.

Nemzeti Színház: Vidnyánszky Attila az egyedüli pályázó

Egy pályázat érkezett a Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjára a határidő lejártáig – közölte a pályázó nevének nyilvánosságra hozatala nélkül az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága. A Nemzeti Színház tájékoztatása szerint Vidnyánszky Attila pályázott.

14 ország 26 előadása a MITEM-en – Thalheimer, Nekrosius, Fokin, Tuminas rendezése is érkezik

14 ország 26 előadását láthatja az V. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) közönsége április 10. és 29. között a budapesti Nemzeti Színházban.

“A színpadon semmi sem történik véletlenül” – Interjú Trill Zsolttal

Trill Zsolt az emberi játszmákról, a veszélyes pályáról, a beszédes szótlanságáról és arról, mikor kell a falra mászni. A Nemzeti Magazin interjúja.

Básti Juli: “Az igényes színházhoz hozzátartozik, hogy megszólítsa a szélesebb közönséget”

A társadalmi elvárások nyomására elhallgatott múlt hazugságai kísértenek Ibsen fojtott légkörű drámájában, a Kísértetekben.

“Én őrzöm az értékrendemet” – Interjú Vidnyánszky Attilával

Először az agyakat és a lelkeket erőszakolják meg, majd aztán jön a testi erőszak – mondja Vidnyánszky Attila rendező, a Nemzeti Színház igazgatója. Véleménye szerint egy olyan rend van, amiben igazodunk, megfelelünk, elfogadunk olyan dolgokat, amiket nem lenne szabad elfogadni a szakmán belül.

Cserhalmi György: “Nem csak a színház hiányzott, hanem bármilyen munka”

Hosszú idő és több operáció után tér vissza a színpadra, Móricz Úri murijának Csörgheő Csuliját próbálja a Nemzetiben. Cserhalmi Györgyöt a HVG kérdezte.

Trill Zsolt: “Még mindig úton vagyunk”

Nemigen hisz a „határon túli” kategóriában, és mindenkinek azt javasolja, lépjen túl az efféle megkülönböztetéseken. Trill Zsoltot a Magyar Nemzet kérdezte.