Elköltözhet Pécsről a POSZT

A Magyar Teátrumi Társaság titkára a Népszavának megerősítette, hogy valóban felvetődött az ötlet.

Vidnyánszky Attila, Bozsik Yvette és Kiss Csaba is rendezni fog az Operettszínházban

Sajtótájékoztatón jártunk, ahol ismertették az Operettszínház következő évadának programját.

Kibővült programmal várja látogatóit a Pécsi Nyári Színház

Igényes és szórakoztató előadásokkal várja nézőit a Pécsi Nyári Színház, melynek programjaira elindult az online jegyértékesítés. Az első színházi előadás június 20-án, az első koncert június 28-án lesz a Káptalan Utcai Szabadtéri Színpadon.

A Carmina Buranával indul a XIII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó

Carl Orff Carmina Buranájához Vincze Balázs készít koreográfiát, mely a Pécsi Balett és a Pécsi Nemzeti Színház koprodukciójában valósul meg.

Tuzlában vendégszerepel a Pécsi Balett

A nyugat-balkáni kulturális évad részeként megvalósuló Bosznia-Hercegovinai Magyar Kulturális Hetek 2019 programsorozat keretében megrendezésre kerülő Pécsi Napon Boszniában mutatja be a Carment Pécsi Balett.

A kereszténység lesz a jövő évad témája az Operában – Vecsei H. Miklós és Horváth Csaba is rendez

Erwin Schrott, Peter Seiffert, Ferruccio Furlanetto és Komlósi Ildikó is fellép a Magyar Állami Operaház 2019/20-as évadában, melynek központi témája a kereszténység lesz. Az évad 21 premierje között 13 opera, 7 balett és 1 prózai mű, 6 ős- és 5 magyarországi bemutató szerepel – közölte az Operaház hétfői budapesti sajtótájékoztatóján az intézmény főigazgatója.

Két Puccini-ritkaság érkezik Pécsre

A Krizantémok és a Lidércek világhírű operaénekesek, valamint a Pannon Filharmonikusok és a Pécsi Balett művészeinek összjátékában elevenedik meg. A bemutatóra 2019. március 31-én kerül sor a Müpában, április 2-án pedig a pécsi Kodály Központban láthatja a közönség a műveket.

Rekordot döntött a Zsolnay

Közel 45.000-rel nőtt a ZsÖK teljes látogatószáma 2018-ban az előző évihez képest, amivel rekordot döntött: a céghez tartozó intézményekben és rendezvényeken 628.339 fő fordult meg a tavalyi évben; ez a legnagyobb látogatószám a cég létezése óta. De 2018 több szempontból is nagy sikert hozott a pécsi kulturális intézmény számára.

Forró fogadtatás hideg tájakon – Oroszországban turnézott a Pécsi Balett

Október 26. és november 2. között Oroszország négy városában mutatta be Carmen történetét a Pécsi Balett.

Közel 3500 fotó, 362 önálló balettmű – Elkészült a Pécsi Balett online archívuma

Közel 3500 fotó, 362 önálló balettmű, 9000 előadás és 65 külföldi turné dokumentációja – elkészült a Pécsi Balett, Magyarország első modern balettegyüttesének online archívuma a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

A szakmai bizottság Kiss B. Atillát látná az Operettszínház élén
A társulat a jelenlegi direktort, Lőrinczy Györgyöt támogatja, de a szakmai bíráló bizottság többsége Kiss B. Atillára szavazott. A döntés a miniszter kezében van.
A Pécsi Balett bemutatójával indul a 12. Nemzetközi Tánctalálkozó

Szeptember 14-től látható a Pécsi Nemzeti Színházban a Rómeó és Júlia című balett, mely a XII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó nyitó előadása is egyben.

Kísérletező évadot tervez a Pécsi Nemzeti Színház

Az előző, történetének legsikeresebb évadát követően nyugodt, kevésbé populáris, művészileg kísérletezőbb idényt tervez a Pécsi Nemzeti Színház – mondta a teátrum igazgatója az augusztus 22-i évadnyitó társulati ülést követő sajtótájékoztatón.

Rómeó és Júlia – A Pécsi Balett bemutatójával indul a Nemzetközi Tánctalálkozó

2018. szeptember 14-én a Rómeó és Júlia premierjével indul a XII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó a Pécsi Nemzeti Színházban.

Színjáték-automata is várja a gyerekeket a Szamárfül Fesztiválon

Immár az ország egyik legnagyobb ingyenes családi fesztiváljává nőtte ki magát a pécsi Szamárfül Fesztivál. Idén augusztus 17-19. között hetedik alkalommal búcsúztathatják el a gyerekek a nyarat önfeledt játékkal a Zsolnay Kulturális Negyedben.