Földes Eszter: “Én egy szabadságra vágyó ember vagyok”

A színésznőt a Szimpatika.hu kérdezte.

Újra megdőlt a nézőrekord avagy rengeteget járunk színházba

Soha nem volt annyi nézőjük a színházaknak Magyarországon, mint tavaly – derül ki a HVG friss színházi összeállításából.

Székesfehérvári Királyi Napok: III. Béla uralkodása a középpontban

Komoly- és könnyűzenei koncertek, látványos színházi előadás, nemzetközi néptáncfesztivál és katonazenekari találkozó is várja 2017-ben a Székesfehérvári Királyi Napok vendégeit, amelynek középpontjában III. Béla uralkodásának legfontosabb mozzanatai lesznek.

Labirintusban játszódik Szikora János dubrovniki rendezése

A Vörösmarty Színház igazgatója G. F. Händel Orlando c. operáját rendezte a Dubrovniki Nyári Fesztivál keretében.

“Egy testtartással szinte bármit el lehet mondani” – Krisztik Csaba válaszolt

A székesfehérvári Vörösmarty Színház tagját is jelölték a Kaszás-Attila-díjra. Krisztik Csabát a kultura.hu kérdezte.

“Mindig érzi az ember, hogy igazi-e a taps” – Derzsi János az Évad színésze Fehérváron

Székesfehérváron az Évad színésze lett a Jászai Mari-díjas művész. Derzsi Jánost a Fejér Megyei Hírlap kérdezte.

18 előadás versenyez a Vidor Fesztiválon

Kilenc nagyszínpadi és kilenc kamaraszínpadi előadást láthat a közönség az augusztus 25. és szeptember 2. között megrendezendő Vidor Fesztivál színházi versenyprogramjában Nyíregyházán.

„Más arcában is meg kell füröszteni önmagunkat” – Interjú Bagó Bertalannal

Bagó Bertalannal a székesfehérvári Vörösmarty Színház Apák és fiúk című előadásáról készült beszélgetés; a produkció szeptemberben látható a Vidéki Színházak Fesztiválján.

“Nem vagyok közszereplő alkat” – Interjú Tóth Ildikóval

A Jászai Mari-díjas, Érdemes művész idén megkapta a Story Érték-díjat, az évad végén pedig Vörösmarty-gyűrű díjban részesült. Ennek kapcsán kérdezte a színésznőt Kovács Emőke.

Új helyszínen a Vörösmarty Színház nyári előadásai

A Pelikán Udvar helyett a Feketehegy-Szárazrét városrészben található Kultúrudvarban tartja idei nyári előadásait a Vörösmarty Színház.

A Pál utcai fiúk – Keszég László rendezése készül Székesfehérváron

A zenés darabot szeptemberben mutatják be a Vörösmarty Színház Nagyszínpadán.

Székfoglaló avagy bérletvásár extrákkal Székesfehérváron

Június 2-án, pénteken 15 és 19 óra között a Vörösmarty Színház mindenkit szeretettel vár rendhagyó nyilvános évadzárójára, amelyet interaktív, ingyenes, meglepetésekkel teli programok követnek.

A Vidéki Színházak Fesztiváljával nyitja évadát a Thália

Szeptemberben hatodik alkalommal rendezi meg hagyományos évadnyitó eseményét a Thália Színház.

Színházzal is vár a Kortárs Művészeti Fesztivál Székesfehérváron

Képzőművészeti kiállítások, zenei, színházi, irodalmi és filmes események szerepelnek a 18. Kortárs Művészeti Fesztivál kínálatában, amelyet péntektől rendeznek meg Székesfehérvár kulturális és közösségi intézményeiben.

Feydeau-bohózatot rendez Fehérváron Widder Kristóf

Georges Feydeau, a bohózat nagymesterének zseniális megcsalástörténetét mutatják be nyáron a Pelikán Kamaraszínházban: A hülyéje c. darabot Widder Kristóf állítja színpadra.