“Jó a színpadon rosszalkodni” – Interjú Bakos-Kiss Gáborral

Frankie (Frank Sinatra élete) című önálló estjére készül Bakos-Kiss Gábor. A zseniális énekes pályájának csúcspontjait és hullámvölgyeit, a hatalomhoz fűződő viszonyát is megmutatja az előadás, amely a sikerben és csillogásban élő művész személyiségét tárja a nézők elé. És persze elhangzanak Sinatra slágerei is…

Napnyugat Expressz – Matei Vișniec darabja Nagyváradon

Március 1-én, 19 órától, a szerző, Matei Vișniec jelenlétében mutatja be a Szigligeti Társulat a Napnyugat Expressz című nagyszínpadi produkciót. Az ősbemutató rendezője Zakariás Zalán. A premiert megelőzően, 17 órától, rendhagyó közönségtalálkozóra hívják az érdeklődőket.

Ismét Határon Túli Magyar Színházak Szemléje a Tháliában

2019. április 10–14. között nyolc előadást tekinthet meg a közönség.

Felújított Tesztoszteron a Tamási Áron Színházban

Novemberben három alkalommal, felújított formában lesz megtekinthető a 2011/2012-es évad előadása, a Zakariás Zalán rendezte Tesztoszteron.

Mi vár idén az erdélyi színházakban?
Gyermekelőadásokat, vígjátékokat, zenés produkciókat, klasszikus és kortárs drámákat mutatnak be az erdélyi magyar színházak a 2018-2019-es évadban.
Sardar Tagirovsky és Hegymegi Máté is rendez a 70 éves Tamási Áron Színházban

A Tamási Áron Színház a 2018/2019-es évadban 70 éves lesz. Az idei évad első felében kerül sor arra a rendezvénysorozatra, amellyel a színház a történetére emlékezik, az évad második felében pedig a néző olyan fiatal tehetségekkel ismerkedhet meg, akik a színházi nyelv megújulásának lehetőségeit keresve már bizonyítottak.

Novák Eszter, Hargitai Iván és Tarnóczi Jakab is rendez Nagyváradon

Tizennyolc tervezett premierrel, köztük két ősbemutatóval, három fesztivállal és számos rendhagyó eseménnyel várja közönségét a 2018/2019-es évadban a nagyváradi Szigligeti Színház.

Megújul a 20 éves Tomcsa Sándor Színház

Tartalmi változásokat, letisztult irányvonalat, arculatfrissítést jelentett be a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vezetősége.

POSZT – Kulisszavideó a székelyudvarhelyiek próbájáról

A POSZT TV meglátogatta a Tomcsa Sándor Színház csapatát a “MIGRÁNSOOOK – avagy túlsúlyban a bárkánk” darab próbáján. Zakariás Zalán rendezővel is beszélgettek.

POSZT – Itt a székelyudvarhelyi versenyelőadás szakmai beszélgetése

Szakmai beszélgetés a Tomcsa Sándor Színház MIGRÁNSOOOK – avagy túlsúlyban a bárkánk című versenyelőadásáról.

“Több irányú (meg)értést szorgalmazunk” – Interjú Zakariás Zalánnal

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház POSZT-versenyprogramba került előadása igen érzékeny témát igyekszik feldolgozni: a Migránsoook – avagy túlsúlyban a bárkánk a minket körülvevő etnikai, kulturális és politikai túlterheltséget kívánja ábrázolni.

Több rekordot is megdöntött az idei Mitem

Időtartamban, előadásszámban és nézőszámban is rekordot döntött az V. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó.

Az arab színházak irányába is nyit az idei MITEM

Ma kezdődik a Nemzeti Színház által szervezett V. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, amelyen három színpadon 14 ország 27 produkcióját láthatják a nézők április 29-ig.

Nem lesz reggel, Fred! – Új bemutató a Tomcsa Sándor Színházban

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a nagyváradi Szigligeti Színház drámapályázatának, a dráMÁzat III-nak nyertes darabja, Moravetz Levente vígjátéka a hétköznapi és szokatlan közötti keskeny mezsgyén vezet minket.

Felsültek vs. Szerelem – Shakespeare adaptációt rendez Zakariás Zalán

Sajtótájékoztatót tartottak a Tomcsa Sándor Színházban a soron levő előadás kapcsán – a Felsültek vs. Szerelem bemutatóját december 21-én, csütörtökön este 19 órától láthatja majd a közönség, de szilveszter éjszakáján, illetve jövőben is megtekinthetik az érdeklődők.