Kihirdették a 6szín stream pályázatának győzteseit

A 6szín stream pályázatára beérkező pályázatok közül négy társulat produkcióját is támogatja a színház új vezetése, így online látható lesz majd a Dekk Színház, a MáSzínház, a Terminál Workhouse és a Ziránó Színház előadása is.

4 nap alatt 30 előadás vár a bábszínházak találkozóján Kecskeméten

Négy nap alatt harminc előadást mutatnak be október 3. és 6. között a Magyarországi Bábszínházak 14. Találkozóján Kecskeméten a Ciróka Bábszínház szervezésében.

Győri színészek adják elő az idei Barokk Esküvőt

Idén is megrendezik Győrben a barokk esküvőt, ezúttal azonban fiatal színjátszók alakítják az ifjú párt, a násznépet pedig a Győri Nemzeti Színház művészei játsszák. Az eseménysorozatra új helyszínen, a Radó-szigeten várják a közönséget augusztus 10. és 12. között.

Soproni és felvidéki színház előadása is szerepel az Őrség legnagyobb fesztiválján

Augusztus 11-én kezdetét veszi az Őrség legnagyobb kulturális rendezvénye, a Hétrétország “köztivál”. A 10 napon át tartó összművészeti fesztiválon zenei, színházi programokkal, filmvetítéssel és nyitott portákkal várják a látogatókat.

Zsámbéki Zsibongó – Vándor bábosok lepik el a Színházi Bázist

Játék, mese, bábok, táncház és az alkotás öröme kicsiknek és nagyoknak: július 20-21-én családi báb/játékos napokat rendeznek a Zsámbéki Színházi Bázis Zárdakertjében.

Országos bábtalálkozó és dokumentum-bábjáték a Csili Művelődési Központban

Március 24-én országos Bábtalálkozót tart a Csili Művelődési Központ (Csili).