“Bízom benne, hogy mindig lesz annyi energiám, hogy játszhassak” – 65 éves Zsurzs Kati

Huszonévesen az Abigélben szerette meg az ország, az utóbbi időbenpedig sorra nyeri a nemzetközi díjakat. Ő vagy a film, amiben játszik. 65 éves Zsurzs Kati.

“Értetlenül állunk a döntési listák előtt” – Nyílt levelet írt a Színházi Társaság az államtitkárnak

A Magyar Színházi Társaság Elnöksége 2019. december 10-i összejövetelén számos aktuális témáról tárgyalt.

Ismét magyar film szerepel az Oscar-shortlisten!

Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotása is szerepel a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára esélyes művek szűkített listáján, jelentette be keddre virradóra az Amerikai Filmakadémia Los Angelesben.

Ők a VIDOR Fesztivál idei díjazottai

Szombaton késő este összeült a Benedek Miklós vezette négytagú zsűri és megszületett az eredmény.

Átadták a televíziós alkotásoknak járó Magyar Filmdíjakat – Ők a legjobb színészek

Átadták a televíziós forgalmazású alkotásoknak járó Magyar Filmdíjakat tegnap este Budapesten, a Pesti Vigadóban.

Színházak Éjszakája – Varietéműsor és kulisszajárás a Játékszínben

Nyíltszíni Menopauza próba, varietéműsor táncosnőkkel és bűvésszel, kulisszajárás és turnébusz – csak néhány program a Játékszín szeptember 22-i kínálatából.

Császár Angela, Zsurzs Kati és Szilágyi Tibor kapja idén a Tolnay Klári-díjakat

Idén Császár Angela, Zsurzs Kati és Szilágyi Tibor színművészeknek ítélte oda a Tolnay Klári Művészeti díjat a magyar színház- és filmművészet szolgálatában nyújtott magas színvonalú és odaadó munkásságáért a Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület elnöksége; az elismeréseket csütörtökön adják át Mohorán.

„Hogy volt pofája?” – Közönségtalálkozó Szakonyi Károllyal

A fenti kérdést egy néző tette fel a Játékszín közönségtalálkozóján, január 19-én, egy jelenet szereplőjére utalva.

Két egyfelvonásos utazó produkciót mutatott be a Játékszín

Egy rendező és két egyfelvonásos, kétszereplős mű. Cseh Judit két színpadi alkotását egy hét különbséggel mutatta be a Játékszín. A Két nő és a Bankhitel decemberben debütált a Teréz körúti színpadon.

Két nő – Szakonyi Károly legújabb darabját mutatja be a Játékszín

A szerző jelenlétében tartották a Két nő című Szakonyi-színmű olvasópróbáját a Játékszínben. Bemutató: december 8-án.

Mi vár jövőre a Játékszínben? – Az évad legjobb színésze lett Zsurzs Kati és Vadász Gábor

99,2 százalékos kihasználtság mellett közel 130 ezer nézőt fogadott most záruló szezonjában a Játékszín.

“Kísérletező kedvünk nem állt meg” – Új játszóhellyel vár jövőre a Karinthy Színház

“Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a sikerek és a rekordok évadát zártuk idén”.

3 produkciót kínál a kaposvári nyári színház

A Játékszín és a Karinthy is ellátogat Kaposvárra júniusban és júliusban.

Primadonnák századszor – Jubileumot ünnepelt a Játékszín

Május 4-én 100. alkalommal játszotta a Játékszín Szirtes Tamás rendezésében a Primadonnák című előadást.

Színházi Világnap: Komédiával és kulisszajárással készül a Játékszín

Szakonyi Károly Két nő (és valaki) című komédiájának bemutatója és a társulat színészei által vezetett kulisszajárás is várja az érdeklődőket a budapesti Játékszínben március 27-én, a színházi világnapon.