“Zenés életrekonstrukció” a Vad Fruttik frontemberéről

2016 november 15. kedd, 8:35

A Vad Fruttik zenekar frontembere, Likó Marcell élettörténetét dolgozza fel A Bunkerrajzoló című “zenés életrekonstrukció”, amelynek ősbemutatóját szombaton tartották a Pannon Várszínházban. Veszprémben.

Két műfaj találkozásának nevezte az ősbemutatót a Pannon Várszínház igazgatója. Vándorfi László elmondta: Géczi János tavaly megjelent A Bunkerrajzoló című könyve egy “monológszerű szociografikus mű” a Vad Fruttik zenekar frontembere, Likó Marcell vallomásaiból és ott vannak az együttes dalai, melyek mondanivalójukkal az érzelmeket erősítik.

“Extrém és artisztikus”, a kortárs táncot, a prózát, az éneket és a képzőművészetet ötvöző előadás jött létre – fogalmazott a színházigazgató, aki Lenchés Mártonnal és Molnár Ervinnel, a társulat két tagjával közösen állította színpadra a darabot.

A műben a főszereplő három különböző, a szenvedélyek poklában néha egymással is harcban álló személyiségét három színész formálja meg: Szente Árpád Csaba a naivabb, Szelle Dávid a szenvedélyesebb, míg Kékesi Gábor az érettebb, összegző alakjaként jelenik meg.

Likó Marcell, fotó: MTI / Balogh Zoltán

Likó Marcell, fotó: MTI / Balogh Zoltán

A darab ötlete a várpalotai Molnár Ervintől származik, aki olyan előadást kívánt létrehozni, mely a mostani 30-as, 40-es korosztályhoz szól egy nemzedék problémáiról. Lenchés Márton kiemelte: elsősorban a könyv adaptációjáról van szó, amelyben a dalok az érzelmeket erősítik fel olyan szituációba helyezve, ahol azok együtt élnek a játékkal.

– Mikor hagytad abba a drogozást?

– Tizen-egynéhány éve. Főként azért, mert rosszul lettem tőle. Így üzent a szervezetem, hogy köszi, elég volt, vagy akkorra jutottam el oda, hogy nekiálljak feldolgozni a gyerekkoromat, nem tudom. Mondjuk, nem sok dalszöveget írtam beállva, a drogoktól inkább az élményt kaptam. Akik sosem éltek ilyesmivel, azoknak nehéz elképzelniük, milyen újdonságot nyújthatnak ezek a szerek, miközben az illegális és a legális drogok, lásd alkohol, cigaretta, nyugtatók, ugyanazt a célt szolgálják: a fogyasztóik jól akarják magukat érezni. Én nem hiszek abban, hogy emiatt, vagy bármilyen más, deviánsnak beállított magatartás miatt bárkit is stigmatizálni szabadna, holott ennek épp az ellenkezője történik: magukat szentként beállító emberek mutogatnak ránk, miközben ők is ugyanazokat a köröket futják persze, csak titokban. János hasonló témájú könyvének, a huszonöt évvel ezelőtt megjelent Vadnarancsoknak legfőképp az a tanulsága, hogy a társadalom megbélyegzi azokat, akik nem az elvárások szerint élnek. Sajnos a mi társadalmunk még a mai napig sem elfogadó a mássággal szemben, legyen az bárminemű.” (Likó Marcell a veszpremkukac.hu-nak.)

A koreográfia Krámer György munkája, aki – némán, csak mozdulatokkal kommunikálva – maga is megjelenik a színpadon, a díszletet pedig Khell Csörsz tervezte.