Formabontó passiójátékot rendez Alföldi Róbert

2016 november 15. kedd, 7:00

Színháztörténeti előadásra készülnek a PASSIO XXI. alkotói: Alföldi Róbert formabontó színpadképpel, nagyzenekari kísérettel és 150 táncossal viszi színre  a Székely Csaba tollából született bibliaitörténetet a Budapest Sportarénában. A főbb szerepekben Szabó Kimmel Tamás, Stohl András és Pápai Erika látható.

A PASSIO XXI. című zenés drámát a közönség egyetlen alkalommal, 2017. április 9-én, Virágvasárnap láthatja. A készülő  előadás kapcsán sajtótájékoztatót tartottak a darab alkotói, köztük Rosta Mária producer és Alföldi Róbert rendező. A sajtóeseményen jelen voltak a PASSIO XXI főbb szereplői: a Jézust alakító Szabó Kimmel Tamás, Stohl András, aki Júdást játssza, Feke Pál, aki Péterként lép színpadra, Pápai Erika, aki Máriát, László Zsolt, aki  Kajafást, Fekete Ernő, aki Pilátust alakítja, valamint a Mária  Magdolnaként első jelentős színpadi szerepére készülő Tóth Gabi.

Alföldi Róbert a szereplőkkel.

Rosta Mária, az előadás producere elmondta: egy 2007-ben,Manchesterben látott, különleges passió előadás adta az  ötletet hogy itthon is készüljön egy hasonló, formabontó darab.
“Minden évben nekiszaladtunk, de különböző akadályok miatt soha nem sikerült színpadra vinni. Most, hogy megvalósul, az előadást  az Arénában rendezzük meg, ami erre az  alkalomra soha nem látott módon alakul át: a hagyományos színpaddal  szemben még egy nagy színpad kap helyet, ezeket egy 50 méter hosszú keresztút köti össze” – mondta Rosta Mária. Felhívta a figyelemz a produkció plakátjára is, mely a Párizsban élő Varga Csaba munkája.

A PASSIO XXI-ben – az eredeti  dalszövegeket és dallamokat megtartva, ám áthangszerelve-   felcsendül az elmúlt évek-évtizedek néhány nagy slágere, két generáció, többek között a fiatal korosztály nagy kedvencei, a legnépszerűbb   mainstreem dalok, melyek dalszövegei úgy simulnak a darabba, mintha kifejezetten erre az alkalomra íródtak volna. A zenei válogatás izgalmas lesz: többek között az Ocho Macho, a Qumiby, a Subscribe, az Intim Torna Illegál, a Tankcsapda, az Anna and The Barbies egy-egy slágere is bekerül az előadásba.

Ezáltal a huszonévesek és szüleik egyaránt találni fognak a PASSIÓ XXI-ben olyan tartalmat, ami pontosan hozzájuk szól. Az előadás zenei kíséretét az Óbudai Danubia  Zenekar 52 tagú szimfonikus zenekara, valamint rockzenészek adják.

A  modern passiójáték végigköveti a jólismert történetet, Virágvasárnaptól, ám úgy, mintha az események napjainkban  zajlanának, egyfajta választ keresve arra a kérdésre is, mi történne, ha Jézus ma újra eljönne közénk. Bár a PASSIO XXI követi a hagyományos passiójátékok szerkezetét és főbb elemeit, Alföldi Róbert rendezésében hangsúlyt kapnak az egyéni tragédiák, az emberi dráma.

A rendező hangsúlyozta: a passió története kultúrantropológiai  alaptörténet, ami mindannyiunk életét meghatározza, amelyből előbújt  az egész európai kultúra. Ennek köszönhetően a színmű nemcsak a vallásos közönség számára szolgál mondanivalóval, hanem a nem-hívőket is megszólítja.

alfoldi

Alföldi Róbert

“Ugyanúgy nyúlunk majd a történethez, mint bármelyik passió előadásnál: megmutatjuk, mit tud ez a történet a mi szívünkben. Közben pedig arra is keressük a választ, hogy észrevennénk-e ma a megváltót, ha eljönne közénk. A viszonyok ábrázolásában lehetnek meglepetések, de az alapsztorin nem változtatunk “- emelte ki Alföldi Róbert, hozzátéve, hogy Székely Csaba úgy írta meg a történetet, hogy az bármelyikünkkel megtörténhet.

Székely Csaba, aki Erdélyben éppen  egy másik darab bemutatójára készül, Marosvásárhelyről videoüzenetben köszöntötte a sajtó  képviselőit és alkotótársait.

” Itt vagyok Marosvásárhely talán  legnyugodtabb helyén, Somostetőn – ami azért releváns, mert azt hiszem,hogy a keresztény ember Jézusban elsősorban a megnyugvást keresi, pedig az ő élete nem volt nyugodt – főleg az utolsó évei,  napjai, amelyekről ez a darab szól. A megnyugvás hiánya azonban nem  csak Jézusra vonatkozik, hiszen ha vanegy ember, akinek hatalmas  feladata van, akkor az megterhelő nem csak számára,de a családtagjai, a barátai számára is. Én ezeket az emberi  viszonyokat szerettem volna megmutatni ebben a darabban, ahol mai embereket fogunk látni,mai viszonyokkal, mai motivációkkal, ám  teljesen tiszteletben tartva a passiójáték hagyományait” – magyarázta a szerző.

A PASSIO XXI díszleteit Menczel Róbert, jelmezeit Tihanyi  Ildikó tervezte. Az előadás 2017.04.09-én19:00 órai kezdettel lesz látható a Budapest Sportarénában.

Vass Kata / Színház.org