„Visszajövök és millióké leszek” – Evita bemutató Radnay Csillával Szegeden

2016 november 26. szombat, 10:04

November 25-én a XX. század egyik legemblematikusabb, legizgalmasabb nőalakjáról készült Webber-musical, az Evita érkezik Szegedre Juronics Tamás rendezésében.

A nő, akit Istenként imádtak:

María Eva Duarte de Perón második felesége és politikai támogatója volt Juan Peron argentin elnöknek. Népe csak Evitaként ismerte, ezrek rajongtak érte, mert fényt vitt az életükbe, akárcsak a ‘szivárvány’. Evita hihetetlen mélységekből jött és hihetetlen magasra jutott. Istenként imádták, mert nem akart más lenni, mint egyszerű ember: bár a pompa lett az osztályrésze, nem felejtette el, mit jelent a nyomor.

Emléke máig tovább él, rendkívüli alakját pedig a zseniális szerzőpáros, Andrew Lloyd Webber és Tim Rice népszerű musicalje, valamint a Madonna főszereplésével ebből készült film tette világszerte mindenki számára ismertté.

Nem csoda, hogy az 1980-as első magyarországi bemutatót követően, amely a Margitszigeten volt, minden évtizedben színpadra állították a Szabadtéri Színpadon, ugyanis örök értékeivel, az emberi sorsok megható ábrázolásával valamint nagyhatású zenéjével is a musicalek legnagyobb klasszikusai közé tartozik.

Fotó: Éder Vera

Fotó: Éder Vera

A rendező szavaival az előadásról:

Juronics Tamás szerint izgalmas és fontos dolog elmondani Evita történetét, aki a 20. század nőalakjai közül kiemelkedik mint személyiség, sors.

“Valamint szimbóluma az önálló nőnek és a női egyenjogúságért folytatott harcnak. Fontos az üzenete, az aktualitása pedig nem történelmi aktualitás, hanem egy megélhető mese, igazság. Természetesen mint minden jó történetnek, ennek is van akár aktuálpolitikai üzenete is, ha akarjuk. De nem ez a cél, hanem hogy lássuk a drámaiságát és a szépségét.” – mondta a Délmagyarország cikkében.

Hozzátette, hogy a musicalnél kifejezetten nagy előny, hogy koreográfusi szemmel látja az egészet.

“A műfaj zeneiségét koreográfusként érdemes megfogni, egyfajta komponálási készség kell hozzá. Főleg ehhez a darabhoz, ami nem lineárisan mesél, hanem nagy ugrásokkal az időben különböző etűdöket, virtuóz képeket hoz létre, és egyenként kell megkomponálni, majd összekötni őket.” – emelte ki a rendező-koreográfus.

Fotó: Éder Vera

Fotó: Éder Vera

Ajánló a darab elé:

Művészet és hatalom. Hatalom és az ember. A hős a hatalom árnyékában. Rengeteg művészi alkotás foglalkozik ezzel a témával. A legtöbb esetben a hatalom mint az emberi természet, az emberi jellem megrontója, megroppantója jelenik meg. A hasonló témájú művek központi alakja, hőse többnyire férfi, ezért is annyira különleges darab az Evita, melynek középpontjában egy nő, egy politikussá lett színésznő áll.

Eva Perón a XX. század egyik legemblematikusabb, legizgalmasabb nőalakja, kinek drámai sorsát mindenkor érdemes megmutatni. A Szegedi Nemzeti Színház produkciója a szerzők eredeti szándékához igazodva, az opera műfajának megfelelő kiállításban kerül a nézők elé a zenei megszólalás és a színpadi komponálás tekintetében. Ugyanakkor könnyedség és humor is jellemzi a művet, melynek nagyszerű szereposztása és majd’ 60 fős énekes-táncos csapata óriási erővel és finom bájjal vetíti elénk e csodálatos nő életének pillanatait. A nyári elő-bemutatója a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon óriási sikert aratott.

Fotó: Éder Vera

Fotó: Éder Vera

A főszerepet Radnai Csilla és Török Anna alakítja, Che Sándor Péter lesz, Juan Peront Egyházi Géza és Bot Gábor játssza. Közreműködik a  A Szegedi Kortárs Balett, a Szegedi Nemzeti Színház énekkara és tánckara és a Szegedi Szimfonikus Zenekar.

A musical jelmezeit Bianca Imelda Jeremias tervezi, a díszletet Fodor Viola jegyzi. A rendező-koreográfus Juronics Tamás.

Forrás: Szegedi Nemzeti Színház, Délmagyarország, Színház.org