Félőlény – Háda János musical-mesét rendezett Győrben

2016 december 12. hétfő, 12:56

Szombaton mutatták be a Félőlény című musical-mesét Háda János rendezésében a Győri Nemzeti Színházban.

A könyvek megmentéséért és a szörnyek legyőzéséért folyó küzdelemről szóló történet, Békés Pál műve a meséket állítja szembe a szörnyekkel, akik azért nem tudják elfoglalni a Kiserdőt, mert Félőlény történeteket mesél.

Fotó: Győri Nemzeti Színház

Háda János rendező a darabot egy kicsit átdolgozta, hiszen a közönség soraiban ülő iskolások már a digitális kor szülöttei. A számítástechnika “kockulós világát” állította szembe az olvasással, a mesék világával. “Azért, hogy a gyerekek ne csak a Facebookot és a klaviatúrát válasszák, hanem ismerjék meg az olvasás örömeit is” – fogalmazott a rendező.

Az előadás különleges látványvilága, a díszlet és a jelmezek Gloria von Berg munkáját dicsérik, aki a fénygömböktől kezdve a lézeren át a virtuális szemüvegen keresztül a stroboszkóptól az UV-fényig mindent bevetett. A darab zenéje is közel áll az iskolás korosztályhoz, hiszen Várkonyi Mátyás igazi “kemény” musicalt írt a koreográfia Fekete Miklós munkája. A darab főszerepét Mihályi Orsi játssza.

Fotó: Győri Nemzeti Színház

“Nagyon örülök, hogy ilyen sikert ért el első győri rendezésem. A darab üzenete eljutott a kicsikhez, akik vidáman és kritikusan szemlélték a gépek, a robotok világát. Átérezték, hogy nem érdemes ‘kockulni’, hiszen a való életben rengeteg csoda vár rájuk” – mondta a bemutató után Háda János, aki az immár fél évtizedes magántársulat, a HADART Színház alapító vezetőjeként vendégrendezésre érkezett Győrbe. A rendező elárulta, megfontolják, hogy a darabot később az infokommunikációs akadálymentesítéssel játszó HADART Színház is felveszi a repertoárjába, így a hátrányos helyzetű térségekben élő gyerekekhez is eljuttathatják a Félőlényt.

Fotó: Győri Nemzeti Színház

Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója arról beszélt, hogy a Félőlény próbáival párhuzamosan zajlottak a Doktor Zsivágó próbái is. A nagyszabású musicalnek egy héttel később, december 17-én lesz az bemutatója. “Győr városának és a Győri Nemzeti Színháznak egyaránt hatalmas dolog, hogy Közép-Európában először mi nyertük el a jogot a bemutatóra” – hangsúlyozta. A Paszternak-regényen alapuló musicalt eddig csak Ausztráliában, majd Amerikában a Brodway-n játszották.

Nyáron a fővárosi közönség is láthatja a Doktor Zsivágót a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, június 30-án és július 2-án.

Forrás: Színház.org, Győri Nemzeti Színház, MTI

 

 
 

Kapcsolódó anyagok