Jön a Hegedűs a háztetőn – Musicalt rendez az Arénában Alföldi Róbert

2017 június 01. csütörtök, 7:16

Szeptember 10-én a Papp László Budapest Sportarénában mutatják be minden idők egyik legismertebb musicaljét, Alföldi Róbert rendezésében.

Alföldi Róbert / Fotó: Nol.hu

Alföldi Róbert / Fotó: Nol.hu

Stohl András főszereplésével a Hegedűs a háztetőn Szombathelyen és Debrecenben is látható lesz ősszel.

Minden idők egyik legismertebb musicalje 1964-ben mutatkozott be először a Broadway-n, és hatalmas sikert aratott. Címét egy Chagall-festménytől kölcsönözte, történetét pedig Sólem Aléchem Tóbiás, a tejesember című kisregényéből és más meséiből.

Chagall festménye

A történetről:

A musical főszereplője a kis ukrán faluban, Anatevkában élő Tevje, a szegény ortodox zsidó tejesember, akinek a falu lakóihoz hasonlóan a hagyományok határozzák meg a mindennapjait. Derűsen él feleségével és öt lányával rozoga házában a faluban – ahol még egy ideig viszonylagos békességben megfér egymás mellett a keresztény és a zsidó lakosság. „Reformgondolkodású” lányai hatására – akik egymás után hágják át a régi hagyományokat és saját szívük szerint választanak maguknak párt – Tevjében az apai szeretet felülkerekedik a hagyománytiszteleten. Természetesen ez nem csak a tejesember családjában okoz felfordulást, hanem kihat az egész falu életére. Anatevka lakóit a kialakult politikai válság sem kíméli: kilakoltatás vár rájuk, és jövőjük is bizonytalanná válik.

Jön a Hegedűs a háztetőn Alföldi Róbert rendezésében!

Jön a Hegedűs a háztetőn Alföldi Róbert rendezésében!

A Hegedűs a háztetőn a Broadway után az egész világot meghódította:

Az eredeti Broadway-produkcióban, amelyet 1964. szeptember 22-én mutattak be az Imperial Theaterben, Zero Mostel alakította Tevjét. A darab csaknem nyolc évig volt műsoron, később Topol, Herschel Bernardi és Jan Peerce tenor is játszotta a tejesembert. Topol alakította a zsidó hagyományok ápolását mindennél fontosabbnak tartó tejesembert a világhírű 1971-es filmfeldolgozásban is. A Hegedűs a háztetőn szinte folyamatosan műsoron van a Broadwayn.

Fent: Hegedűs D. Géza és Reviczky Gábor a Vígszínházi Tevjék Lent: Huszti Péter és Gregor József Tevje szerepében

A musicalt Európában először 1966 december 21-én láthatta a közönség. Anatevka címen mutatták be Amszterdamban.

Később a darabot Londonban is nagy sikerrel játszották, és 1967-ben Tokióban a japán közönséget is meghódította. Magyarországon a Hegedűs a háztetőn bemutatója 1973-ban volt a Budapesti Operettszínházban, Bessenyei Ferenc emlékezetes Tevje alakításával. Joseph Stein és Sheldon Harnick szövegeit G. Dénes György és Reményi Gyenes István ültették át magyarra. Azóta a musicalt számos magyar színházban játszották nagy sikerrel – legutóbb 2010 márciusában a Vígszínház tűzte műsorára, Hegedűs D. Géza főszereplésével.