Plusz előadást hirdettek az Apáca Show-ból a Szegedi Szabadtérin

2017 szeptember 30. szombat, 16:53

Majdnem egy egész év van még a szuperprodukció bemutatójáig, a jegyeket viszont már most olyan lendülettel kapkodják a nézők, hogy a Szegedi Szabadtéri bátran meri bejelenteni a hatodik előadásnapot. Erre belépőt váltani október 1-jétől lehet.

Szinte hihetetlen az az érdeklődés, amivel a 2018 augusztusában színre kerülő Apáca Show-t fogadja a közönség. Alig két hónapja árulják a jegyeket a jövő nyári Szeged Szabadtéri Játékok előadásaira, az évadot záró produkcióból máris plusz előadást iktattak be. Eddig ugyanis több mint 5000 jegy talált már gazdára a Magyarországon először látható Apáca Show-ra. A jegyeladások alapján hetekig az öt legkeresettebb hazai színházi előadás között volt a musical a jegy.hu ranglistáján.

A sikerhez minden összetevő adott: a filmvilág egyik legnépszerűbb vígjátékának színpadi változata, melynek zenéjét az Oscar-díjas Alan Menken szerezte, eddig 18 országban több mint 6millió embert nyűgözött le. Többek közt a Broadway és a Westend közönsége is teljesen odavan érte.

Az eddig augusztus 10-re, 11-re, 12-re, 17-re és 18-ra meghirdetett előadásnapok mellett tehát 19-én, vasárnap is láthatják a nézők az Apáca Show-t, a Szegedi Szabadtéri és a Zikkurat Ügynökség közös produkcióját. Az már tudható, hogy a gospel-, soul- és diszkó-dallamokkal fűszerezett musicalt Szente Vajk rendezi. Hamarosan a szereposztásra is fény derül.

Az új előadásnapra október 1-jétől tudják megváltani belépőiket az érdeklődők a Szabadtéri jegypénztárában és a szegediszabadteri.hu oldalon.