Álomutazó – Megtartották a mesemusical olvasópróbáját

2017 október 31. kedd, 11:25

Az Álomutazó szövegkönyvét Vinnai András írta, aki azontúl, hogy színpadi szerző, a Dumaszínháznak is tagja, úgyhogy nem csak a gyerekeknek lesz tanulságos a mese, de a felnőttek is jól fognak rajta szórakozni. – vélik az alkotók. Megtartották a musical olvasópróbáját.

“Eddigi pályafutásom talán legszórakoztatóbb olvasópróbáján vagyunk túl, méltón a darabbeli nevemhez, végig vigyorogtam az egészet” – mesélte Ábel Anita, aki az Álomutazó című mesemusical Vigyor című szerepét alakítja majd és láthatóan nagyon élvezte az első találkozást a szövegkönyvvel. Mint ahogy a többi előadó is, olyannyira, hogy Illés Gabriella producernek egy ponton “rendet is kellett teremtenie” mert a színészeket annyira szórakoztatta a szöveg, hogy az olvasópróba egy része nevetésbe fulladt.

Annak ellenére, hogy a szöveg rendkívül szórakoztató, a darab egy nagyon is mai, élő és komoly veszélyeket rejtegető problémát tár fel. A történet egy olyan világba viszi el a nézőket, ahol a siker hajszolása és a hatékonyság maximalizálása okán már egyáltalán nincs időnk egymásra.

Tomi, a főhős pedig nem szeretne mást, csak családjával együtt tölteni a karácsonyt. Ezt elérni az ő szüleivel különösképpen nem egyszerű, hiszen apukája egy sikeres és elfoglalt tudós, aki ráadásul a még nagyobb hatékonyság elérése érdekében feltalálta az Agyturbót, amivel magunkat feltöltve nincs szükség alvásra sem. Anyukája pedig állandóan úton van, hiszen asztronauta, aki a Marson dolgozik. Tomi azonban nem adja fel, s úgy tűnik, álma valóra válhat, amikor találkozik egy alvósállattal, a Báránnyal, aki elrepíti őt az Álomkészítők világába…

Szabó Győző és Juronics Tamás

Az olvasópróbán nem csak a szöveggel, de a látványvilággal is találkozhattak a szereplők. Mint Juronics Tamás rendező elmondta: “a színpad egy monumentásis, itthon még nem látható tér lesz, lenyűgöző díszletekkel. A 4 teniszpálya nagyságú színpadon egy 4 emeletes háznak megfelelő díszletet állítanak fel, 400 m2-nyi ledfalból felépítve.”

Íme egy videó, mely érzékelteti, milyen hatalmas előadást is látunk majd karácsony és újév között a volt SYMA csarnokban:

A mesemusicalben Stohl András, Szabó Győző, Radics Gigi, Hajdu Steve, Schell Judit, Keresztes Ildikó, Zséda (Zsédenyi Adrienn), Falusi Mariann, Varga Viktor és Ábel Anita is szerepet kapott. Az Álomutazó vizuál rendezője a Valami Amerika filmek, a Társasjáték és a Kincsem nagysikerű rendezője, Herendi Gábor. A díszletet Rajcsányi Balázs, Bass Awards silver és bronze díjas díszlettervező álmodta meg. A darab formatervezett kosztümjei Az Év jelmeztervezője-díjat is elnyert Bujdosó Nóra kreálmányai. Az Álomutazó rendezője és koreográfusa a Kossuth-díjas táncos, koreográfus, rendező Juronics Tamás.

Bemutató: BOK csarnok (volt SYMA csarnok), 2017. december 26–30.