Rebecca – Újra műsoron Béres Attila rendezése az Operettszínházban

2017 december 16. szombat, 12:40

Vágó Zsuzsi és Dancs Annamari főszereplésével december 15-től újra látható a budapesti Operettszínház kultikus darabja, a Rebecca című musical.

Az Elisabeth és a Mozart! című sikermusicalek szerzőpárosa, a magyar származású, Grammy-díjas komponista, Sylvester Lévay és a szövegíró Michael Kunze nagyszabású vállalkozása decemberben, januárban és februárban is műsoron lesz.

“Én” szerepében Vágó Zsuzsi és Dancs Annamari lép színpadra, Maxim De Wintert Szabó P. Szilveszter és Homonnay Zsolt alakítja. Az előadásban Mészáros Árpád Zsolt, Bálint Ádám, Szulák Andrea, Peller Anna, Földes Tamás, Pálfalvy Attila, Füredi Nikolett, Nádasi Veronika, valamint Mrs. Danvers szerepében Polyák Lilla és Janza Kata is látható.

A Rebecca jelmeztervezője Velich Rita, a díszletet Horesnyi Balázsnak köszönhetjük. A koreográfiát Tihanyi Ákos jegyzi. Az előadás zenei vezetője Makláry László, mellette karmesterként Bolba Tamás vezényel. A karigazgató Drucker Péter, a rendező Béres Attila.

Alfred Hitchcock is feldolgozta a Manderley-ház asszonyát

Kora legnépszerűbb regényírójává tette, s a világhírt is meghozta a Rebecca Daphne du Maurier számára. Valódi sikertörténet született 1938-ban, a szakértők igazi mesterműnek tartják a könyvet, s alighanem igazuk van, hiszen a sztori a XXI. században is izgalmas. A rengeteg sikerkönyvet jegyző szerző több műve élt tovább a filmvásznon, például a Jamaica Inn, a Madarak és az Oscar-díjas Rebecca, melyet itthon A Manderley-ház asszonya címmel ismertek meg a nézők Alfred Hitchcock rendezésében.

Fotó: homonnayzsolt.hu

Egy rejtélyes történetből világhírű musical született

A történetet a musicalben is a főszereplő naiv fiatal nő, “Én” elmesélésében ismerhetjük meg. Egy Côte d’Azur-i szállodában ismerkedik meg Lord Maxim de Winterrel, akinek felesége, Rebecca rejtélyes módon vesztette életét. Gyors udvarlás után ő lesz a második Mrs. De Winter, és férjével annak vidéki otthonába, a legendás Manderley-be költözik, mely az első pillanattól rideg és barátságtalan számára. Ráadásul nyomasztóan nehezedik rá az első Mrs. De Winter emléke, aki a ház minden tárgyában, szegletében, főképp Mrs. Danvers, a házvezetőnő gondolataiban folyamatosan jelen van. Az új úrnő úgy érzi, hogy Mrs. Danvers minden lépését figyeli, és állandó gyanakvással, rosszindulattal veszi körül. Férje, Maxim is egyre megközelíthetetlenebbnek tűnik számára sötét emlékekkel teli otthonában. A helyzet még tovább romlik, amikor megtalálják a vízbefúlt Rebecca holttestét, és újból vizsgálni kezdik az asszony halálának körülményeit…

Régi terve vált valóra a Kunze-Lévay párosnak, amikor du Maurier izgalmas, már-már krimiszerű regényét zenés színpadra vihették. A rejtélyes meséből a librettót eredetileg angolul írta Michael Kunze, s Londonban tervezték bemutatni a művet, amelynek premierjére végül a Vereinigte Bühnen Wien produkciójában került sor Bécsben – s ezzel a Raimund Theaterben egy két évig tartó sikerszéria indult el, mely reményeink szerint most a Budapesti Operettszínházban is folytatódik.