Sara Bareilles Mária Magdolnát alakítja a Jézus Krisztus Szupersztárban

2018 január 12. péntek, 17:30

John Legend és Alice Cooper után újabb nevet hoztak nyilvánosságra a készülő Jézus Krisztus Szupersztár alkotói. Mária Magdolnát Sara Bareilles színész- és énekesnő alakítja az NBC televíziós csatorna produkciójában.

 

Arról már korábban hírt adtunk, hogy Jézust John Legend, Heródest pedig a rocksztár, Alice Cooper alakítja Webber világhírű rockoperájában. ”Boldogok vagyunk, hogy sikerült Sara-t is megnyernünk a projecthez, ő egy kivételes tehetségű énekesnő. Szerencsés vagyok, mert láthattam a Waitress-ben is, melyben kiemelkedő teljesítményt nyújtott” – nyilatkozta az NBC szórakoztató műsorokért felelős igazgatója.

A Tony-díjas Sara Bareilles Eurékában született és nevelkedett. Énekelt a Limited Edition nevű gimnáziumi kórusban és a helyi közösségi színház zenei produkcióiban. A Little Shop of Horrors-ban Audrey-t alakította, és 2017-ben játszott a Broadwayn is a Waitress című musicalben. Énekesnői karrierje 2002-ben indult, amikor lediplomázott a főiskolán, majd bárokban és klubokban lépett fel. Leghíresebb slágere a “Love Song”.

A Jézus Krisztus Szupersztár Live! idén húsvétkor, április 1-jén látható az NBC-n.

 
 

Kapcsolódó anyagok