Újra turnén a Madách Színház Mamma Mia! című musicalje

2018 január 27. szombat, 12:41

A Mamma Mia! turné folytatódik: szombaton és vasárnap összesen háromszor játsszák a Veszprém Arénában az ABBA-musicalt.

A 6 kontinensen több mint 60 millió néző által látott és a filmvászonról is jól ismert, az ABBA legendás dalaira épülő sikermusical a Madách Színház előadásában érkezik Veszprémbe. A Mamma Mia! eredeti produkcióját először Londonban vitte színre Judy Craymer, Catherine Johnson és Phyllida Lloyd, Magyarországon pedig 2014 szeptemberében mutatta be a Madách Színház.

A teátrum 10 éven keresztül tárgyalt a Mamma Mia! színrevitelének jogairól, és mint minden más zenés darab esetében, itt is a non-replica változathoz ragaszkodott. A hosszú tárgyalási folyamat után sikerült megszerezni a jogot, így 2014-ben önálló rendezésben, díszlettel és jelmezzel kerülhetett a darab a magyar nézők elé, a világon egyedülálló módon, hiszen a musical 1999-es londoni ősbemutatója óta eddig mindig és mindenhol Phyllida Lloyd rendezésében és Anthony Van Laast koreográfiájával láthatta a közönség.

A történetről:

Napfényben fürdő görög sziget. Mindent körbeölelő csillogó türkiz tenger. Hangulatos tavernák, ínycsiklandó étkek, mavrodaphne… Egyszerűen idilli – tökéletes felkeresni, ott időzni, visszatérni – s persze élni.
Donna Sheridan, a független, céltudatos asszony ezt a nem mindennapi környezetet választotta otthonául, és itt született húsz évvel ezelőtt Sophie is, a lánya. Sophie, aki édesanyja szemléletétől eltérően mindig is szenvedélyes szerelemről, hatalmas fehér esküvőről álmodott, elvágyik e csodálatos mediterrán szigetről. A nagy utazást azonban nem egyedül, hanem választottja, Sky oldalán tervezi elkezdeni. Házasságkötésüket mindössze egy apróság árnyékolja be: Sophie szeretné, ha édesapja vezetné oltárhoz, akit azonban nem ismer…

A Mamma Mia! országos turnéra indult tavaly, ezen a hétvégén pedig Szirtes Tamás rendezésében, Tihanyi Ákos koreográfiájával Veszprémben látható.

A turné pontos állomásait ITT találják meg. 

 
 

Kapcsolódó anyagok