“A Szomorú vasárnap dramaturgiailag sem szokványos produkció” – Interjú Horgas Ádámmal

2018 március 30. péntek, 7:00

Március 29-én mutatták be a Madách Színházban Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter és Nagy Sándor főszereplésével Müller Péter Szomorú vasárnap című musicaljét. Az előadás  rendezőjével, Horgas Ádámmal beszélgettünk Seress Rezső életéről, összművészeti produkcióról és egy elképesztő, korabeli PR-fogásról.

– Azt olvastam Seress Rezső szélsőséges, szorongó ember volt, aki a külvilág felé sokszor a vidám arcát mutatta – és pont ezt érzem a Madách Színház előzetese után is.

– A pszichológiában klasszikus tünetként jegyzik, hogy a depressziós emberek magukba fojtják szorongásaikat miközben rendkívül jó társasági emberek, kommunikatívak, de amikor maguk maradnak, rájuk borul a világ sötétsége – Seress is ilyen lehetett. Ez a fajta szorongás a szélsőségei miatt kifejezetten teátrális, kedvez a színházi drámaiságnak, de az is fontos, hogy Müller Péter elképesztően jó humorú darabot írt, nevetni is lehet rajta. Egy-egy ponton azonban igencsak megcsavarja az ember gyomrát.

– Hallgattál Seress-dalokat régebben is?

– Az életútját nem ismeretem teljesen, de a dalait igen, sőt gyakran azon csodálkoztam, hogy egy-egy sláger, melyet magyar népdalnak vagy nótának hittem, szintén Seress-szerzemény. Izgalmasnak találom, ahogy át tudta alakítani művészetté a történelem viharaiban megélt gyötrelmeit.

– A Szomorú vasárnapra azonnal igent mondtak a Madách Színházban?

– Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter hat éve dédelgette az anyagot, megvalósulásához keresték a lehetőségeket, de hol jogi, hol helyi akadályokba ütköztek. És amikor megkerestek engem, majd valamivel később Szirtes Tamás igazgató úr megtisztelő felajánlása is megérkezett arra vonatkozóan, hogy rendezzek, amit szeretnék a teátrumban, összehoztam a két felkérést és zöld utat kaptunk. Ráadásul Müller Péter a Madách Színházban társulati tag, erősen kötődik a pesti Broadway világához.

Horgas Ádám, próbafotó: Madách Színház

– A Madáchban igen, de a főszereplőkkel nem először dolgozol együtt.

– Rudolf Péterrel és Nagy-Kálózy Eszterrel együtt vittük színre az És Rómeó és Júlia című produkciót, mely nemrég ünnepelte 400. jubileumi előadását, elképesztő szériát él meg a darab. Nagy Sándorral pedig a Játékszínben, A virágot Algernonnak című produkcióban dolgoztunk először, majd a 39 lépcsőfokban is, és nagyon jó baráti és munkaviszony alakult ki közöttünk.  A próbák alatt pedig kiderült, ők hárman is erős és klassz csapatot alkotnak.

– Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter házaspárként érkeznek a próbákra, és házaspárt alakítanak a darabban is. Változtat egyáltalán ez a tény a próbafolyamaton?

– Épp annyit segít, mint amennyire teher. Seress Rezső és szerelme, Helénke kapcsolatrendszeréről, annak bonyolultságáról nagyon árnyaltan tudnak beszélni, mint férj és feleség; ugyanakkor nyilván nehéz egy másfajta, munkatársi viszonyrendszert felvenni a színházban.

Nagy-Kálózy Eszter, próbafotó: Madách Színház

– Seress Rezső életrajzából az derül ki, hogy számára ez a szerelem azért nem volt szenvedésektől mentes.

– Összetett szorongásokkal teli ember volt, és öngyilkosságához nagyban hozzájárult óriási szeretetéhsége, bizonytalansága. Amikor Seresst elvitték munkaszolgálatra, és Helénke évekig nem hallott róla és halottnak hitte, összeköltözött egy másik férfivel – Seress számára ez megbocsájthatatlan bűn volt, depressziója még jobban beszűkítette tudatát, azt érezte, hogy őt magára hagyta mindenki.

– Legendákból, anekdotákból táplálkozik a mű?

– Igen, és tényekből is. A klasszikus sztorik egyike, amikor Otto Klemperer háromszor is meghallgatta Seresst a Kispipában, majd beírt a vendégkönyvbe, ám ezt a vendégkönyvet végül soha nem találták meg – szóval nehéz eldönteni, mi történt meg valójában, és mi nem. Az viszont biztos, hogy miután a Szomorú vasárnapot feldolgozták Amerikában, a jogdíjakból egy tengerentúli bankba több millió forintnyi összeg folyt be, de Seress nem utazott ki érte, mert félt a repüléstől – ilyen ember volt.

– A Szomorú vasárnap arról a világról mesél, amely Seresst körbevette, és amely egyébként mindenki számára ismerős. Alapgondolatokból táplálkozik, mégis világsiker lett belőle. Szerinted miért?

– Ez a dal az egyetlen igazi klasszikus magyar világsiker, mindenhol ismerik. A dalszövegből kétféle is létezik, a sikere szerintem abban rejlik, hogy a maga egyszerűségével megírt dallama tökéletesen visszaadja a szerző gondolatait: számomra pl. a szorongásról, egy olyan emberről szól, aki nem tudja merre lépjen. Az előadásban mindkét dalszöveg hallható, az eredeti, amit Jávor László írt és két ember közötti viszonyrendszert ábrázol, és a másik Seress-féle, mely egy mítikus méretű apokaliptikus pusztulásról szól ezzel a refrénnel: Vége a világnak!

Rudolf Péter, próbafotó: Madách Színház

– A kultikus dallal kapcsolatos legendák világszerte ismertek, annak idején többen vetettek véget életüknek a számot hallgatva. Ez tényleg így történt?

– Nem egészen. Jávor László szövegíró rendőri riporterként dolgozott és elsőként értesült az öngyilkosságokról, majd odament a helyszínekre és letette az elhunytak mellé a Szomorú vasárnap kottáját.

– Ennél jobb PR-fogást ma sem lehetne kitalálni.

– A kor legnagyobb PR fogása volt, de Seress szorongásához nagyban hozzájárult, hogy ezután nem tudta eldönteni, vajon tényleg a zene miatt, vagy a reklámfogás által vált sikeressé. Kételkedett tehetségében.

Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter, Nagy Sándor, próbafotó: Madách Színház

Összművészeti projectben gondolkozol ezúttal is?

– Természetesen! Az élő zene és koreográfia mellett a képzőművészet is hangsúlyt kap, a szereplők folyamatosan változó térben lépnek színre. A 40-es, 50-es évek magyar képzőművészeti alkotásainak stílusán keresztül jelenik meg az az álomvilág, melyben játszódik a darab.

– Mesélted egyszer a Lepkegyűjtő kapcsán, hogy a karaktereket, a viszonyrendszereket gyakran elemzed a próbák során.

– Hogyne, és a Szomorú vasárnap is mélyreható pszichológiai elemzést kívánó mű. Elemeztük az összetettségét is, mivel dramaturgiailag sem szokványos produkció: a történetet a szereplők Seress halála után elevenítik fel, már az elején tudjuk, hogy a főszereplő öngyilkos lett és ennek tükrében ismerjük meg az életét.

– Nagy Sándor több előadásban is „karakterhalmozó”, ezúttal sem egy szerepben láthatjuk?

– Nagy Sándor valójában Jani pincért, Seress barátját játssza, akivel 26 évig dolgozott együtt a Kispipában, ez az alapvető karaktere, de néha kilép belőle, és miközben felidézik mi történt, több figurát is magára ölt, akárcsak Rudolf Péter.

Nagy Sándor, Rudolf Péter, próbafotó: Madách Színház

– Miközben próbálsz, más irányú munkáid is elindultak, hiszen a Szegedi Nemzeti Színház művészeti vezetőjeként is bemutatkozol.

– Barnák Lászlóval pályáztunk Szegedre, jelenleg is zajlik az átvétel, július 1-jétől már mi visszük a színházat. Jelenleg a szerződtetésekkel vagyunk elfoglalva, nem egyszerű, már most késő van, mert a jó rendezők hamar elköteleződnek, de jól állunk és nagyon izgatottak vagyunk.  A mostani Budapest-Szeged ingázásom valójában egy édes teher.

– Milyen irányban gondolkoztok? Az évadterv összeállításában is részt veszel?

– Engem mindig nagyon vonzott az összművészetiség, azért is vállaltam Barnák Laci felkérését, mert a szegedi háromtagozatos színház nagyon kedvez az ilyen irányú koncepciónak. Szeretnénk a közönség legszélesebb rétegét megfogni: gyerekdarabok, három opera, két balettelőadás, musical, klasszikus világirodalmi és magyar dráma, kortárs ősbemutató is szerepel a tervek között – nagyon jó évadra készülünk.

– Mikortól koncentrálsz kizárólag a művészeti vezető pozícióra?

– A Szomorú vasárnap bemutatója után Szombathelyen rendezem az Egy bizonyítás körvonalai című darabot a Lepkegyűjtőből is ismert Ágoston Katival a főszerepben, nekem ezzel a darabbal ér véget az évad, utána már csak Szegedre koncentrálok.

Vass Kata / Színház.org