A Vígszínházba költözik a Sakk musical

2018 április 06. péntek, 10:08

Május 29-én és 30-án a Vígszínházban láthatják a PS Produkció Sakk című musicaljét, mások mellett Egyházi Géza és Sári Éva főszereplésével.

A Sakk a szerelem, szenvedély, játék és küzdelem darabja. Két sakkvilágbajnoki döntő története, melyet két
nagyhatalom harca irányít. 1992-ben és 1995-ben a magyar közönség a Rock Színház előadásában láthatta már a musicalt.

Sakk

A Sakk újraszerkesztett, friss verzióját 2010. augusztus 6-án mutatta be Budapesten a PS Produkció.

Az előadást Cornelius Baltus rendezte, a koreográfiáját Karen Bruce jegyzi, a díszletet és a jelmezeket Kentaur tervezte. A főbb szerepekben Sári Éva, Szemenyei János, Egyházi Géza, Gábor Géza, Kecskés Tímea, Kiss Ernő Zsolt és Pavletits Béla látható.

Benny Andersson és Björn Ulvaeus az ABBA megszűnése után, 1984-ben írta meg a Chess (Sakk) című musicalt, amelynek szövegeit az Andrew Lloyd Webberrel dolgozó Tim Rice írta. A művet még a bemutató előtt kiadták nagylemezen, a stratégia Rice két korábbi munkája, a Jézus Krisztus szupersztár és az Evita esetében sikeresnek bizonyult. Az albumról a One Night in Bangkok című szám Murray Head előadásában az amerikai listán a harmadik helyig jutott.

A Sakk koncertről:

„Az utóbbi években egyre eltökéltebb lettem, hogy legyen egy olyan angol nyelvű Chess-változat, amelyet örömmel ajánlhatok tovább producereknek és rendezőknek a jövőben. Ha bárki szeretné tudni, hogy melyik változatot támogatom, akkor a válaszom a Royal Albert Hall -ban bemutatott előadás. Hugh Wooldridge rendező nagyszerű segítségével és támogatásával, visszatértem az eredeti lemezfelvételhez.” – írta Tim Rice 2008-ban és az általa elismert koncertváltozat elevenedik meg a PS Produkció előadásában is.

Rice azt is elárulta: ” Néhány dalt és jelenetet, melyek a londoni illetve a Broadway bemutatóhoz készültek, megtartottam, így a történet letisztult. Hugh és én eldöntöttük, hogy ebben a jelentős, új előadásban a partitúrát mindenek fölé helyezzük, alá kell vetnünk magunkat a zene igényeinek. Lényegében a Chess visszatért 1984-es gyökereihez. Az idő múlásával – mely előnyére vált – mára egyértelműen klasszikussá lett. Björn és Benny nagyszerű zenéje már 10 éve ismert volt, amikor belekezdtünk a Chess-be, és ez rendkívüli dolog; a világ ma már tudja, hogy zenéjük időtlen és időtálló. Remélem, hogy a darab, melyet nagy szerencsémre velük együtt hozhattam létre, egy nap megbecsült része lesz ragyogó örökségüknek.”

A sakkvilágbajnoki döntőről:

A darab cselekménye egy, a 70-es évek végén játszódó, amerikai-szovjet sakkvilágbajnoki mérkőzés története pályán kívül és belül, melyet átsző a két nagyhatalom közti versengés, egy szenvedélyes szerelmi háromszög, magánéleti és politikai csatározások. A zenekar, a hatalmas kórus, az énekesek és táncosok, akiknek produkcióját a Vámpírok bálja felejthetetlen előadásain is megismertük, felejthetetlen estét ígérnek. A produkciót májusban a Vígszínházban játsszák.