35 éves az István, a király – Forgács Péter rendezésében debütált Győrben

2018 április 23. hétfő, 15:24

A legendás darab 35 éves jubileuma alkalmából a Győri Nemzeti Színház is bemutatta a rockoperát. Az István, a királyt Forgács Péter rendezésében május 11-én a győri Audi Arénában is láthatják.

Az örökzöld slágereket felvonultató mű a Géza fejedelem halála utáni helyzetet mutatja be. A történet István és legnagyobb ellenfele, Koppány közötti csatározást dolgozza fel.

A Győr+ Tv színházi magazinműsorából az is kiderül, hogy a teátrum előadásának fő koncepciója István és Koppány viszonyának árnyaltabb kibontása.

Másik Lehel, aki a címszerepet játssza, elmondta az aktuális adásban: “Koppány és István rokonok, barátok és harcostársak, így indul a történet és ebből alakul ki a konfliktus, a szakadás, a gyász…”

Cselepák Balázs Koppány szerepében lép színre, és rávilágított arra, hogy ez a két ember valójában szereti egymást. “Erős családi kötelék van kettőjük között, és ebben rejlik a legnehezebb feladat is, hiszen sem a dalok, sem a hangmagasság, sem a szöveg nem ezt tükrözik, de mégis sikerül megfordítanunk és rávilágítani arra, hogy Koppány is szerethető karakter.”

Vastag Tamás Laborcként áll színpadra és úgy véli, az István, a király fontos része a magyar zeneirodalomnak, színjátszásnak.  Elmondta, hogy Laborc szerepét nagy kihívásnak tartja.

Az alkotók a fiatalokat is szeretnék megszólítani a rockoperával, ahogy Forgács Péter rendező fogalmazott a Győr+ Tv-nek: kemény, odavágós előadással készültek. Kovács Gergely Csanád társrendező hozzátette: “a főhősöket nem pusztán jóként és rosszként, sokkal inkább két emberként mutatjuk be.”

A Győri Nemzeti Színház előadásában mások mellett Másik Lehel, Nagy Balázs, Agócs Judit, Lázin Beatrix, Mózes Anita, Molnár Ágnes, Kisfaludy Zsófia, Fehér Nóra, Cselepák Balázs, Csiszár István, Vastag Tamás, Klinga Péter, Száraz Tamás, Molnár Erik, Bródy Norbert, Vincze Gábor Péter, Mohácsi Attila látható.

Fotó: Orosz Sándor fotográfus – Békésfotó

Az István, a király díszleteit Bátonyi György álmodta színpadra, a jelmezeket Tordai Hajnal tervezte. A koreográfus és a társrendező Kovács Gergely Csanád, a karmester Silló István és Köteles Géza. A rendező Forgács Péter.

Készült Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján, a ZIKKURAT Színpadi Ügynökség közvetítésével.

Forrás: Győri Nemzeti Színház, Győr+ Tv

 
 

Kapcsolódó anyagok