Jövőre visszatér az Elisabeth musical Bécsbe

2018 november 09. péntek, 14:15

Michael Kunze és Sylvester Levay világhírű musicaljét exkluzív környezetben, a bécsi Schönbrunni kastély kertjében láthatják a nézők jövő nyáron. A darab koncertváltozatát július 5-én és 6-án tűzik műsorra. A német nyelvű szabadtéri koncert csak két alkalommal lesz látható.

Az Elisabeth 1992-ben Bécsből indult hódító útjára, az osztrák ősbemutatót követően óriási siker volt többek között Magyarországon, Japánban, Hollandiában, Olaszországban, Belgiumban és Finnországban is.

Világviszonylatban több mint 11 millióan látták, hét nyelvre fordították le. A Vereinigte Bühnen Wien égisze alá tartozó produkció 25 éves történelme alatt a cég legsikeresebb “exportcikkévé” vált, ez volt az első musical, mely Ázsiában is bemutatásra került, a közönség pedig egész egyszerűen imádta.

Az Erzsébet császárné és királyné életén alapuló musicalt itthon 1996-ban, a szegedi Dóm téren mutatták be, címszerepét Janza Kata játszotta. Az előadás szövegét Michael Kunze írta, a zenét Sylvester Levay (Lévay Szilveszter) szerezte.

Elisabeth az újkori Európa történetének mindmáig az egyik legismertebb asszonya. Ez a szépségkultuszt szinte tökélyre fejlesztő, ország-világ által ünnepelt, történelembe beleavatkozó, lovakon száguldó, mindenfelé utazó, gyakran rejtőzködő-menekülő, titokban verseket író, végül is szomorú sorsú királyné már életében jelképpé vált.

Színház.org

 
 

Kapcsolódó anyagok