“Így figyelni a másikra rajta kívül senki nem tudott ” – Ádám Ottóra emlékeztek a Madách Színházban

2018 november 22. csütörtök, 7:16

A Madách Színház egykori legendás igazgatójára, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Ádám Ottóra emlékeztek a teátrumban megrendezett baráti beszélgetésen pályatársak, barátok, családtagok. Szirtes Tamás vendégül látta Gálvölgyi Jánost, Müller Pétert, Lőte Attilát, Haumann Pétert, Sáfár Mónikát, Bajza Viktóriát, Balázsovits Lajost, Hegedűs D. Gézát, Puskás Tamást, Lampl Lajost, Szilvássy Annamáriát, Ádám Ottó fiát, Ádám Györgyöt és feleségét.

Ádám Ottó 1972-től 1989-ig, nyugdíjba vonulásáig a Madách Színház igazgatója volt. Személyisége hatással volt az egész magyar színházi életre. Nincs az országban olyan színházi ember, aki Ádám Ottó aktív működése idején ne került volna valamilyen módon vonzáskörébe, akárhol élt is az országban, akár tanítványa volt, akár nem – véli Szirtes Tamás igazgató, aki a beszélgetésen felidézte, a feledés sajnos iszonyatosan sebes, nehezen elviselhető, hogy az emlékezetből milyen gyorsan tűnnek el emberek.

“Ádám Ottó emléke, színházi munkássága azonban él és működik. Egy ember emlékét pedig úgy tarthatjuk életben ha beszélünk róla, egy pillanatra megállunk és visszagondolunk rá. Ezért is találkoztunk ma” – mondta.

Ádám Ottó utánozhatatlan személyiségére emlékeztek a Madách Színházban a MASZK Országos Színészegyesülettel, Ádám Ottó kollégáival, tanítványaival és családtagjaival

Lőte Attila felidézte: „ Ádám Ottó egyszer azt nyilatkozta, hogy ‘életül’ Nádasdy Kálmántól, ‘színházul’ pedig Gellért Endrétől tanult. Rajongtam érte. Amikor megláttam, elfelejtettem mindenkit, Majort, Várkonyit, csak ő létezett. Az egyik legritkább emberi tulajdonsággal, a tapintattal bírt.”

Haumann Péter arról mesélt, élete legjobb instrukcióját Ádám Ottótól kapta.

„Ványa bácsit próbáltunk a főiskolán, és bizonytalan voltam abban, merre induljak el egy jelenet után. „Mint egy érett sajt az asztalon” – válaszolta a kétkedésemre Ottó bízva abban, hogy én ezt azonnal le tudom fordítani. Mivel állandóan vitatkoztam vele, sokkal inkább jelen van még ma is az életemben, mint azok, akik simulékonyságukkal beleolvadtak a hétköznapokba.”

Müller Péter szerint egy színház igazgatója azon a helyen “ül”, ahol Isten a világegyetemben.

“Ádám Ottó életének legdöbbenetesebb pillanata volt, amikor lemondott. Három napig gondolkozott rajta, három nap hatalmas drámája után hátra lépett az Isten szereptől. Senkitől nem tapasztaltam ilyesmit, mert az emberek általában megbuknak, és nem hátralépnek. Ádám Ottó akkor azt mondta: Én a színházban maradandóan hiszek, ez az én világom, de ha tovább vezetem a társulatot, beleviszem őket egy olyan világba, mellyel életidegenné teszem őket. Miattuk kell hátralépni.”  – avatott be.

Ádám Ottó utánozhatatlan személyiségére emlékeztek a Madách Színházban a MASZK Országos Színészegyesülettel, Ádám Ottó kollégáival, tanítványaival és családtagjaival

Szirtes Tamás Müller Péter szavaira reflektálva megemlítette, hogy az Isteni szerep nagyon találó megfogalmazás.

„Végigkísértem a ’89-es rendszerváltással egybeeső hektikus, szenvedélyes napokat, amikor Ottó elment a színháztól. Isten azért létezik mert hiszünk benne, Ottóban pedig akkor már kevésbé hittek. A színház egy mímelt világ, de Ádám Ottó színházában mégis volt valami igazi, a segítsége, a helyzetmegoldó képessége, a pszichológiai képessége miatt, vagy ahogy általa a színház átment a valóságba. Ily módon figyelni a másikra rajta kívül nem tudott senki. Amikor megjelent a kétség társulatban és a szakmában, az különösen az Istennek, neki lehetett borzasztó. A világ elkezdett más irányba menni.” – tette hozzá. Szirtes Tamás azt is elárulta, Adám Ottó általában rendezései során nem mondott semmit, ez volt a módszere, mely nem egy végrehajtó, hanem egy felnőtt, gondolkozó színészt feltételezett. Csak az igazságot bírta, a játékot nem. Ezt finom, terelő módszerekkel érte el és ehhez hallatlan bizalomra volt szükség.

Haumann Péter elárulta: “Színészetet nem tanulhattam tőle, azt viszont igen, milyen személet alapján döntsek, mit szabad és mit nem, minek az értelmében szemléljek egy szerepet.”

Ádám Ottó utánozhatatlan személyiségére emlékeztek a Madách Színházban a MASZK Országos Színészegyesülettel, Ádám Ottó kollégáival, tanítványaival és családtagjaival

Gálvölgyi János már főiskolás korában találkozott a legendás rendezővel és igazgatóval. “Büszke voltam rá, hogy Ádám Ottó kérte, szóljanak neki amikor Gálvölgyi vizsgázik… táncból. Megadatott a figyelme és később életről, színházról gyakran beszélgettünk. Az is nagyon megmaradt, ahogy arról mesél, hogy kell ezt az egészet szépen, lassan elhagyni.”

Hegedűs D. Géza szintén a főiskolás évekre emlékezett, és az első találkozásra.

“Életem különös momentumában ismerhettem meg: a felvételi vizsgámon az Urániában. A  teremben dohányzott mindenki, csak füstöt és árnyakat láttam és mikor befejeztem az általam választott két monológot, Ádám Ottó előrehajolt és azt kérte, hogy következő alkalomra vigyek egy vidámabbat is – akkor már tudtam, hogy a harmadik felvételit is megelőlegezte. Nem tanított végül, mégis önzetlenül életem első filmes szerepére ő ajánlott. Amikor visszalépett az igazgatástól és tanárként még dolgozott, hozzá járhattam rendező hallgatóként. Rendkívüli energiákat hordozó ember volt, bölcs, mint egy rabbi.”

Hegedűs D. Géza arról is szót ejtett, hogy a jövőnek szánt színházi emlékezet mennyire mostoha, mert sehol nem olvashatunk róla. Gálvölgyi János erre úgy felelt, hogy szerinte a főiskola kötelessége is lenne, hogy feldolgozzák a jeles művészek életét.

Ádám Ottó utánozhatatlan személyiségére emlékeztek a Madách Színházban a MASZK Országos Színészegyesülettel, Ádám Ottó kollégáival, tanítványaival és családtagjaival

Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója kiemelte, hihetetlen biztonságban érezte magát Ádám Ottó mellett. “Úgy éreztem, mintha a fia lennék, bármit csinálhattam, ő reagált rá. Az egyik legemlékezetesebb óránkon felvezette, hogy elárulja, mi a rendező legfontosabb feladata. Mi, a hallgatók teljesen felcsigázva vártuk, hogy kiderüljön, mitől leszünk mi is hallhatatlan rendezők, Ádám Ottó pedig úgy felelt: „A rendező soha nem mond semmit”. Ez volt tehát a nagy titok. Mi mind azt a szellemet folytatjuk, ami belőle sugárzott.” – fogalmazott.

Szirtes Tamás a beszélgetés végén felidézte, ha valami történik a színházban, a világban, ma is gyakran megkérdezi, mit szólna ehhez Ottó?

“Sokszor nem tudom a választ, de volt olyan, amikor segített a kérdés is…”

Ádám Ottó 1989-ben vonult vissza az aktív színházi munkától. 2010-ben hunyt el, 82 éves korában.

V.K. / Színház.org