“Soha nem késő valamit elkezdeni” – Dés László 65 éves

2019 január 09. szerda, 20:44

Dés László Kossuth- és Liszt-díjas zeneszerző, előadóművész 1954. január 9-én született, a Bartók Béla Zenei Konzervatóriumban 1973-ban végzett klarinét, majd három évvel később a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola dzsessz-tanszakán szaxofon szakon.

Több népszerű dzsesszformációban játszott, 1978 és 1987 között a Dimenzió együttesben, 1985-86-ban a Budapest Big Bandben, 1987 és 1993 között pedig Trio Stendhalban, utóbbiban Snétberger Ferenc gitárossal és Horváth Kornél ütőhangszeressel. 1998-2000-ben Geszti Péterrel a Jazz+Azzal volt sikeres, 2003-tól 2008-ig a Dés septet tagja volt.

Fotó: facebook.com/deslaszlo

Fúvós játéka, szerzeményei, musicaljei, kortárs darabjai több mint negyven szerzői lemezen és számos más előadó albumán volt hallható az elmúlt négy évtizedben. A Szerelem első vérig című filmhez írt betétdala, akárcsak a Sose halunk meg-ben elhangzó Nagy utazás a legsikeresebb magyar slágerek közé tartozik.

A dzsungel könyve című, Geszti Péterrel közösen jegyzett musical több mint 1000 előadáson van túl a Pesti Színházban, amely példa nélküli esemény a magyar színháztörténetben.

Tavaly ősszel a hvg.hu-nak azt mesélte, nagyon fontos állomás az életében az első szerzői lemeze. “Guinness-rekord, hogy 64 éves koromban, mintegy 40 lemez után összehoztam magamnak. Egyben optimista üzenet a világnak, hogy soha nem késő valamit elkezdeni.”

Az albumról elárulta: “Szeptemberben elkészítettem életem első saját dal lemezét, amit úgy kell érteni, hogy ez az első olyan lemezem, amin saját magam adom elő az új dalaimat. A lemez címe: Az éjféli járat, ami egyben az egyik dalom címe. Az összes szám zenéjét én szereztem, de minden dal szövegét más-más dalszövegíró írta. A három állandó alkotótársam, Nemes István, Bereményi Géza és Geszti Péter mellett írt szöveget Bródy János, Parti Nagy Lajos, Grecsó Krisztián és Müller Péter Sziámi is. Nagyon izgalmas játék volt összeállítani a lemez anyagát.”

A Pál utcai fiúk / Vígszínház / Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Arról is szót ejtett, mi vitte a filmzene, a zenés színház felé.
“A Trio Stendhal alatt is voltak más munkáim, főleg filmzenék, de amikor felszabadultam, nagy vállalkozásokba kezdtem. 1993-ban rögtön a feloszlásunk után nekifogtam a Valahol Európában megírásának. Majd rögtön utána jött A dzsungel könyve. Izgatott a dal, a filmzene, a színházi zene, a dramatikus műfajok. Azóta is ezek váltakoznak a pályámon, képtelen vagyok megunni. Négy évet dolgoztam A vágy villamosa balettdrámán, ami igazán nagy munka volt és a végtelenül izgalmas. Egészen más a korábbi munkáimhoz képest a szimfonikus kortárs zenei világ.”

A Pál utcai fiúkról a Nők Lapja Cafénak elmondta: “Nekem már sok sikerem volt az életben, de ekkora még soha, mint ez a vígszínházi Pál utcai előadás. Minden előadás vége szabályos ünnep, egy egészen megható reakció a közönség részéről, amiből az derül ki, hogy mélyen átélik a történetet, meg vannak rendülve, s a Mi vagyunk a Grund! című dalt együtt éneklik a fiúkkal (…) ”

Dést azon kevés zenészek egyikének tartják, akiket a szakma, a kritikusok és a közönség is egyaránt tisztel. A Vígszínházban jelenleg is az egyik legnagyobb siker a Pál utcai fiúk című musicalje.

Pályafutása során többek között dolgozott Nemes István, Geszti Péter és Bereményi Géza dalszövegírókkal, Udvaros Dorottya, Básti Juli, Cserhalmi György, Kulka János, Koltai Róbert színészekkel, Kovács Kati, Horváth Charlie, Szulák Andrea, Váczi Eszter énekesekkel, Presser Gáborral, Somló Tamással.

Dés László 2018-ban Nagy utazás címmel indult országos turnéra.

Forrás: hvg.hu, nlcafe.hu, MTI, Színház.org

 
 

Kapcsolódó anyagok