Musical készül a Szerelmünk lapjai című filmből

2019 január 10. csütörtök, 8:38

Egyre több Hollywood-i sikerfilmet adaptálnak színpadra. A trend a 2000-es évek egyik nagysikerű romantikus filmjét, a Szerelmünk lapjait sem kerülte el: a Rachel McAdams és Ryan Gosling főszereplésével készült közönségkedvenc hamarosan a Broadwayn debütál.

A hírt az azonos című könyv szerzője, Nicholas Sparks jelentette be. Az is kiderült, hogy a forgatókönyvet az a Bekah Brunstetter jegyzi, aki a Rólunk szól című amerikai sorozatot, a dalszöveg pedig Ingrid Michaelson munkája lesz.

A produceri projectbe beszáll Kevin McCollum, aki az Avenue Q és a Rent musicalekért is átvehette anno a Tony-díjat.

Az 1996-ban megjelent Szerelmünk lapjai (The Notebook) könyv hamar a bestseller lista élén végezte, a történetből 2004-ben készült el a ma már klasszikusnak számító film, mely Allie és Noah szerelméről szól.

“A fiatalok tizenévesek voltak, amikor találkoztak, az első pillanattól kezdve rokonszenveztek egymással. Kibontakozó szerelmük hamar beteljesedik. A lány gazdag szülei azonban ellenzik kapcsolatukat, így a két fiatal útja elválik egymástól. Amikor néhány esztendővel később újra találkoznak, a szerelmük újjáéled, és Allie-nek hamarosan választania kell társa és társadalmi rangja között. Történetüket, melynek fontos jelentősége van számára, egy idős úr olvassa fel újra és újra egy hasonló korú hölgynek.”

Forrás: Színház.org, port.hu

 
 

Kapcsolódó anyagok