“Valamit nem megpróbálni sokkal jobban fáj, mint kudarcot vallani” – Szulák Andrea 55

2019 február 08. péntek, 17:20

Február 8-án ünnepli születésnapját Szulák Andrea EMeRTon-díjas énekesnő, színésznő, műsorvezető. Összeállításunkkal köszöntjük a művésznőt.

Szulák Andrea pályájáról:

A 80-as években külföldön dolgozott tánczenészként. Miután visszaköltözött Magyarországra, rangosabb hazai lokálokban és bárokban lépett fel. 1990-ben az új Neoton énekesnője lett a Neoton Família szakadása után. 1992 és 1994 között a Rapülők zenekarral dolgozott. 1993-ban ő képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon az Árva reggel című számával, de az elődöntőben sajnos nem jutott tovább. 1994-ben az év énekesnője lett. 1998-ban kezdte meg a tévés karrierjét a TV2-nél a Ki vagyok én? című műsorával. A kétezres évek elején több országos televízióban is saját műsort kapott, majd 2007. április 26-án életet adott lányának, Rozinának.

Rendszeresen játszik az Operettszínház előadásaiban, a Játékszínben többek között a Menopauza című musicalben is láthatják a színész- és énekesnőt.

Náray Erika, Hernádi Judit, Tóth Enikő, Szulák Andrea / Menopauza a Játékszínben / Fotó: Juhász G. Tamás

Szulák Andrea saját szavaival:

Játékszín: Hosszú ideje játszom a Játékszínben, és minden egyes új felkérésnek nagyon örülök. Ráadásul olyan kollégákkal állhatok egy színpadon, akiket nagyon sokra tartok. Néhányan közülük jó barátaim is.

Egyensúly: Én úgy gondolom – de ki vagyok én, hogy megmondjam a tutit –, hogy a Jónak mindig univerzálisnak kell lennie. Ha csak nekem jó valami, de a lányomnak vagy a környezetemnek már nem, az hosszú távon megbosszulhatja magát. Az kevés, ha csak nekem jó. Vagy lehet, hogy bizarr a párhuzam, de például ha a főnökeidnek tetszik, amit csinálsz, de te már nem érzed jól magad, akkor az nem lehet igazán jó. Akkor változtatni kell! Én egyensúly párti vagyok, mindig, minden helyzetben a kiegyenlítés mellett szavazok.

Szabadság: Szeretnék érzelmeket, hangulatot közvetíteni, emlékeket itt hagyni a hallgatóságnak. Ehhez pedig az kell, hogy ne kössön le egy papír. Akkor tudom igazán élvezni a produkciót, ha korlátok nélkül, szabadon mozoghatok.

Álmok: Sok olyan barátom van, aki csillagként indult, és menet közben rájött, annyit kell befektetnie és áldoznia az életéből, idejéből, energiájából, amennyi már nem éri meg számára. Pályaelhagyó vagy pályamódosító lett. Akadnak olyanok is, akik a családot választják a karrier helyett. Mindenesetre azt gondolom, egy fiatal tartozik magának annyival, hogy menjen az álmai után. Vessen be az önmegvalósítás érdekében! Aztán az idő, a helyzetek, a környezet megadják a választ, jól döntött-e vagy sem. Mindig azt szoktam mondani: valamit nem megpróbálni sokkal jobban fáj, mint kudarcot vallani.

Bizalom: Szabadfoglalkozású előadóművésznek tartom magam, aki sokféle műfajban megnyilvánul. Ezt írták a személyi igazolványomba tizenkilenc éves koromban, s ez akkor is igaz, ha a színháztól óriási bizalomcsomagot kaptam. Győrben kezdtem színészkedni, ahol Korcsmáros György, Bujtor István és Böhm György jóvoltából remek szerepeket játszhattam. Olyan Schneiderné voltam a Hyppolit, a lakájban, hogy csuhaj…! Közben vigyáztak rám, hogy ne legyek sok, inkább valódi.

Maximalizmus: Engem a munkám okán nap mint nap szembesítenek a hibáimmal. Ezért amennyire csak bírok, muszáj úgy élnem, hogy ne legyen sok olyan felület, amit felróhatnak. Talán ezért is alakult ki bennem egyfajta maximalizmus. De ez nem merevség, nem görcsösség.

Bálványok: Például Barbra Streisand szabálytalansága fiatalkoromban rendkívül imponáló volt, de sok popsztár is van, aki hatott rám, sőt nemcsak zenészek, színészek is. Nem vagyok egyébként egy szélsőséges ízlésű ember – nyilván ez a koromból és a neveltetésemből is fakad –, de a nagyon kimódolt, szabályos dolgok sem érintenek meg. Kell, hogy a produkciókban legyen valami furcsa, valami eredeti.

Külföld: Az olyan sok lemondással járt volna, hogy nem lettem volna képes elviselni. Ez az országos népszerűség is sokat elvesz, de pont annyit vissza is ad, egyensúlyban vannak a dolgok. A pályám elején nagyon hiányzott az is, hogy az itthoniak legyenek azok, akik elfogadnak, esetleg meg is szeretnek. Mostanra sikerült ezt elérni, több felületen is. Az, hogy sokféle dolgot csinálok, nem a kielégíthetetlen sikeréhségemből fakad, hanem a szeretetéhségemből.

Anya: Úgy engedem el, hogy nem engedem el. Egyszerűen nem vagyok hajlandó arról a hülyeségről tudomást venni, hogy többet nem találkozunk. Most nem találkozunk, de majd fogunk. Rengeteg megdumálnivalónk van… Nem mintha nem látná, vagy nem tudná, mi történik velem. Alapvetően hívő ember vagyok, és teremtettem magamnak egy saját különálló világot, egy kis mennyországot, ahova azok az emberek tartoznak, akikkel még közlendőm van. Amikor szomorú vagyok, vagy fáj valami, akkor bánt, hogy nem tudom megbeszélni… Ez a “felnőttnek lenni” dolog nagyon nehéz.

Forrás: Nők Lapja, szulakandrea.hu, Fidelio, Origo, life.hu

 

 

 

 
 

Kapcsolódó anyagok