Szinetár Dóra: “Az életünk szép és csúnya történeteiből élünk”

2019 május 06. hétfő, 7:33

Szinetár Dóra pályája során a zenés színházi irodalom legnagyobb műveiben játszhatta a főszerepeket. Számtalan dal kötődik hozzá, sokat ő tett idehaza a színházba járók között népszerűvé. Ezekből a zeneszámokból készített albumot, melyen kissé átalakítva csendülnek fel a musical-dalok. Erről, az Újratervezés c. lemezről is énekel majd a Szép mesék, rossz mesék c. koncertjén május 30-án a Frankel Leó utcai zsinagógában, a Zsidó Művészeti Napok részeként.  Szinetár Dórát ennek kapcsán a Deszkavízió kérdezte.

A teljes interjút itt olvashatja.

“Alapvetően azért is szerettem volna elkészíteni ezt a lemezt, hogy szülessen egy kézzel fogható összegzés a színpadon töltött harminc évemről, kvázi egy visszatekintés, amit nagymamaként majd meg tudok mutatni az unokáknak. Olyan dalokat válogattunk, amelyekhez közöm van, amelyek valamilyen formában kötődnek hozzám” – fejtette ki a színésznő.

“Emellett meg akartam erősíteni az emberekben azt, hogy a musical nem gyerekműfaj. Azt gondolom, hogy sokan azért nem szeretik, mert nem tudnak vele mit kezdeni, és miközben a színházba járó emberek jelentős része gondolkodni szeretne, felnőtt érzésekkel, élethelyzetekkel találkozni egy darabban, addig itthon a musicaleket sajnos sokszor meseként adják elő, végtelen egyszerű eszközökkel. A nézőknek nem is kell gondolkodnia, hiszen a zenével a mondanivaló is belefolyik a fülükbe. Az ilyen rendezések elől mindig is menekültem. Nagyon sok musical szól komoly dolgokról, és ha ezt értő emberek csinálják, akik felnőttként kezelik a nézőket, akkor ez is ugyanúgy nagybetűs színház, mint egy prózai előadás” – tette hozzá Szinetár Dóra.

Szinetár Dóra / Fotó: Pejkó Gergő

Szép mesék, rossz mesék c. koncertről szólva kifejtette: “A koncert címét a lemez utolsó dala adta, aminek a zenéjét Dés László szerezte, Grecsó Krisztián pedig írt hozzá egy nagyon szép, színházi szöveget. A színház és az élet párhuzamairól szól, hogy ahány szerepet az életben is játszunk, azok is mind mi vagyunk, és a színpadi szerepeink is mind mi leszünk valahol. Belőlünk lesznek ők, és belőlük tovább fejlődünk mi is. Ha az ember a színészi pályára lép, megpróbálja használni az élete szép, és csúnya történeteit, ezekből élünk. És vannak pillanatok, amikor már nehéz megmondani, hogy ki töltekezik kiből, hol van a szerep, és hol vagyok benne én” – árulta el Szinetár Dóra.

Év elején visszatért az Operettszínházba. Ennek kapcsán úgy nyilatkozott: “Két, már futó előadásba álltam vissza, még nem szeretnék újat próbálni, mivel még csak másfél éves a kisfiam, és egyelőre a lehető legtöbb időt vele és a 11 éves kislányommal szeretnék tölteni. Mindketten igénylik is, hogy velük legyek, és nem akartam most újra főállású színésznő lenni. Nemrég történt az Operettszínházban vezetőváltás, kaptam megkereséseket, de ez most egy bizonytalan időszak. Nagy dilemma, nem tudom, bele akarok-e vágni most egy új előadásba. A próbafolyamat két hónap, rendszeres délelőtti, délutáni és esti elfoglaltság, nem tudnék otthon lenni. Egyelőre taposom a féket.”

A teljes interjút itt olvashatja.

Fotó: Pejko Gergő / Szinetár Dóra Facebook oldala