Autentikus környezetben látható A dzsungel könyve Gödöllőn

2019 június 23. vasárnap, 9:43

Idén ismét benépesül a gödöllői erdő! Július 27-én és 28-án A dzsungel könyve című musicalt a Gödöllői Erdészeti Arborétumban mutatják be. Az előadást autentikus környezetben láthatják, mely egyetlen épületben, színházban sem reprodukálható.

A nézők ugyanis egy rövid erdei sétával érik el a színpadot, miközben az útvonalon ütőhangszeres fiatalok gondoskodnak a “dzsungelérzésről”. A díszletet maga az Arborétum jelenti fáival, dombjaival, a kilátszó gyökerekkel, sziklafallal, a völgyön átívelő fahíddal, melyhez az erdő hangjai (madarak, rovarok, szél) is társulnak.

Fotó: Művészetek Háza Gödöllő

Kihasználva a hely adottságait, a rendezés is fokozza a”dzsungelhangulatot”. A nézőtér melletti domboldalon fákon csüngő majmokat, leereszkedő farkasfalkát láthatnak majd, sőt a tigrisüvöltés is az erdő mélyéről érkezik.

Mivel a szervezők az arborétum színpadát megemelik, így valamennyi nézőtéri sorból jó rálátás nyílik a produkcióra. A színészek mozgásban és hangokban is megtalálják az átmenetet az állati és emberi karakterek között: az előadás emellett igen komoly és aktuális gondolatokkal is szolgál.

Balut, a dzsungel “tanítómesterét” Pálfalvy Attila, a Budapesti Operettszínház színésze, a “nevelőnőjét” (Bagira) Miklós Krisztina, míg Csilt, a dzsungel “plébánosát” Bródy Norbert alakítja. A “polgárság” farkasok megbecsült és irányadó vezetője Akela (Békefi László), amíg a “maffiavezér” Sír Kán (Géczi András) le nem váltja.

Fotó: Művészetek Háza Gödöllő

A darabot a felnőtté válás történeteként is szokták emlegetni, így Mauglit a szokásoktól eltérően nem egy felnőtt, hanem egy kamasz, Monori Dominik alakítja, aki többek között a Budapesti Operettszínház több darabjában és a Kincsem című filmben is szerepelt már. A kis Mauglit és a farkaskölyköket 4-5 éves óvodások személyesítik meg, így összesen több mint 40 szereplő áll színpadra.

A jelmezek Molnár Szilvia tervei alapján készültek, az előadás rendezője Horváth Zoltán.

Forrás: Művészetek Háza Gödöllő, Színház.org