“Egyetlen hatalmas, szenvedélyes egymásra találás” – Interjú Ódor Kristóffal a Bonnie & Clyde-ról

2019 június 30. vasárnap, 7:00

Június 29-én és 30-án látható a Bonnie & Clyde musical a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Harangi Mária rendezésében. A gengszterpáros Clyde-jával, Ódor Kristóffal tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló beszélgetett.

Ódor Kristóf / Bonnie & Clyde / Fotó: Szabad Tér Színház

A Pótszékfoglaló interjújából:

Gyerekkorodban mennyire voltál “rossz” gyerek, hogy érzed?
Mondhatni, rossz gyerek voltam, bár eléggé szubjektív, hogy ki és miért számít “jónak” vagy “rossznak”. Voltak szabályok, melyeket bátran felrúgtam, s nem kellett félteni: a hülyeségekben mindig benne voltam. Persze volt ennek az egésznek egy kellemetlen hátulütője is, hisz abban az általános iskolában tanított az anyukám, ahová én is jártam, így azonnal kiderült minden, és természetesen nem maradt retorzió nélkül egyik eset sem. Bár nem voltam verekedős típus, de minden hülyeségbe sikerült belekeverednem.

Ódor Kristóf, Litauszky Lilla / Bonnie & Clyde / Fotó: Szabad Tér Színház

A Bonnie & Clyde páros is hasonlóan volt “rossz fiú”, nem?
Valamelyest igen, volt is egy időszaka a “működésüknek”, amikor az akkori közvélemény szemében pozitív hősként tűntek fel, de azért ne feledjük, hogy nem azokat rabolták ki – bankokat, nagytőkéseket, – akik jobban okolhatóak lehettek volna a gazdasági világválságért, hanem a kisembert: a boltost, a benzinkutast, a zöldségest. Clyde és a Banda sok embert meg is ölt, Bonnie viszont senkit sem. Bonnie-ról sok minden ki is derül ebben a darabban: elég sanyarú, hányattatott gyerekkor jutott ki neki, és már gyerekként a gengszterek voltak a példaképei.

Ódor Kristóf, Litauszky Lilla / Bonnie & Clyde / Fotó: Szabad Tér Színház

Számodra ki Clyde, mit lehet megmutatni belőle ebben a musical-ben?
Clyde álmodozó, eltökélt. Clyde szerelmes, gyengéd, de agresszív is olykor. Clyde a megalázott, a tönkretett és a fölényeskedő. Ő az, aki nem teljesen “normális”, sérült, frusztrált, pszichotikus, szocio- vagy pszichopata. Egyszersmind romantikus, érzéki, ezzel együtt mégis pragmatikus, racionális, ha arra van szükség. Az egyetlen biztos pont az életében Bonnie, ő az, aki miatt tovább megy az úton, ő az, aki miatt él. Talán a kapcsolatukon keresztül lehet a legjobban megmutatni a színpadon, milyenek is ők valójában.

Ódor Kristóf, Litauszky Lilla / Bonnie & Clyde / Fotó: Szabad Tér Színház

Mit ismerhetünk meg markánsabban az ő kettősükről ebből a musical-ből?
Ez a musical nem az a fajta zenés színház, amihez itt, Magyarországon hozzászokhattak a nézők – sokkal “lélekboncolgatóbb”: több benne a hosszabb prózai jelenet. Így ez a fajta zenés szerkezet teret hagy ahhoz, hogy ezt az elemzőbb, dialógusközpontúbb musical létezést meg lehessen mutatni. Az ő kettősük lényege egyetlen hatalmas, szenvedélyes egymásra találás volt, mely a nehéz időszakokban is rendületlenül megmaradt – ez a kapcsolat mindkettőjüknek kapaszkodót jelentett egyben a saját álmaik megvalósításához is. Amikor már a párosuk ügyei egyre vállalhatatlanabbá, veszélyesebbé váltak, Bonnie ki tudott volna lépni e viszonyból, ám mégsem tette meg, végig kitartott Clyde mellett.

Bonnie & Clyde / Fotó: Szabad Tér Színház

Mitől, miben más ez a musical műfaj, mint amit eddig idehaza zenés műfajú színházként megszokhattunk?
Idehaza a musicalek kapcsán azt szoktuk meg, hogy az egy nagy kiállítású, a show és a színház között elhelyezkedő valami, amiben a tánc és a látvány ural mindent. Ez a darab jóval letisztultabb, puritánabb ezekhez képest, karakterközpontúbb, a jellemábrázolás, a díszletek azt a nihilisztikus kort igyekeznek megidézni, amelyben Bonnie & Clyde éltek.

Litauszky Lilla, Ódor Kristóf / Bonnie & Clyde / Fotó: Szabad Tér Színház

Hallgatva téged: a musical és a gondolkodtatni akarás nem feltétlen ellenségei egymásnak, ha jól értelek?
Nem, egyáltalán nem, sőt! Kerónak tulajdonítják azt a mondást, hogy valaki vagy jó színész, vagy jól énekel. Ám ez egyáltalán nem igaz, elég ha elmegyünk egy kicsit nyugatabbra, ahol játsszák az ehhez hasonló musicaleket. A Novák-Selmeczi osztályba jártam, ahol pont azon volt, van a hangsúly, hogy mi pontosan ugyanúgy gondolkodjunk a színházról, mint a prózai osztályokban végzettek, csak mi mindezeken túl megtanuljuk azokat a zenei skilleket is, amelyek nélkül a zenés színház nem tud igazán jól működni. A színháznak jó pár olyan fúziója van a zenével, gondoljunk itt akár Pintér Béla Társulatának munkáira, amelyek közül egyik sem hasonlít ahhoz a zenés színházhoz, amit itthon megszoktunk. Fontos a zene, nagyon tudja erősíteni, fokozni a drámai hatást – de nem tudja helyettesíteni!

(…)

Folytatást a Pótszékfoglalón talál.