Zenta, 1697 – Megkezdi a felkészülést a rockopera stábja

2019 augusztus 03. szombat, 15:12

Megkezdi a felkészülést a Zenta, 1697. című rockopera stábja az esztergomi bazilika előtti országos, augusztus 14-i bemutatóra a Soproni Petőfi Színházban, ahol ősztől szerepel műsoron az előadás. Szarka Gyula és Szálinger Balázs műve augusztus 20-án Felvidéken, a dunaszerdahelyi sportcsarnokban is látható lesz.

A Zentai Magyar Kamaraszínház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciójában készült előadás tisztelegni kíván az 1697. szeptember 11-én lezajlott világtörténelmi jelentőségű esemény előtt, amikor is a Savoyai Jenő által vezetett egyesült keresztény seregek Zenta határában meghatározó csatát nyertek a török haderővel szemben.

Fotó: pannonrtv.com

 Szarka Gyula Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, a Ghymes együttes alapító tagja és Szálinger Balázs József Attila-díjas költő művét Pataki András Jászai Mari-díjas rendező állította színpadra az elmúlt év nyarán Zentán a város napjának tiszteletére.

A főbb szerepekben Vastag Tamás, Stéphanie Schlesser/Békefi Viktória/Demeter Helga, Wischer Johann, Szomor György, Savanyu Gergely, Papp Attila, Nagy Gábor, Horányi László, Kósa Zsolt és Major Zsolt látható.

A Sopron Balett tagjai, valamint vajdasági néptáncosok is részt vesznek majd a nyári előadásokban. A koreográfus a Harangozó-díjas Demcsák Ottó. A jelmeztervező Húros Annamária.

Pataki András rendező hangsúlyozta: a vajdasági bemutatót színháztörténeti pillanatként élték meg azért is, mert történelmi témájú, minőségi zenés színházi mű készült, amely hiánypótló is egyben. Nemcsak amiatt, mert egy világtörténelmi jelentőségű győztes csatára emlékezhetnek így, hanem azért is, mert ennek segítségével az identitásunk újraélhető, a múltból pedig eredeztethető önmeghatározásunk. Kiemelte, egy valódi kortárs zenemű született. A téma egyben üzenet a jövő felé egy olyan időszakból, amikor az empátia és együttműködés megállította a török hódítást.

Szarka Gyula, a rockopera Kossuth-díjas zeneszerzője kifejtette, a kilencven perces zenei anyagban a stílusok átfedik egymást, miközben egységes, mai fülnek szóló hangzásvilág létrehozására törekedett. A történet követi a zenét, amely előbb született meg, mint a szövegek. Nagyon jól tudtak együtt dolgozni Szálinger Balázzsal, akivel az Álmos legendája című előadás után ez már a második közös munkájuk. Hozzáfűzte: kihívást jelentett számára a csatának, annak jelentőségének, hatásának zenei ábrázolása. Őt mindig érdekelte a magyar történelemnek ez az izgalmas, ám kevésbé előtérbe helyezett időszaka. A rockopera dalai megjelentek CD-n.

Az előadást a nyári bemutatók után felnőtt és középiskolás bérletben tűzi műsorára ősztől a Soproni Petőfi Színház.

 

Forrás: Soproni Petőfi Színház