Statisztákat keresnek a Demjén-musicalbe

2019 augusztus 19. hétfő, 12:03

Szeptember 13-án Baján lesz az ősbemutatója A szabadság vándorai című Demjén-musicalnek. A darab statisztériájába 16-25 év közötti szereplőket keresnek.

A szabadság vándorai szeptemberi, bajai ősbemutatóját követően országszerte látható lesz a Nemzeti Lovas Színház előadásában. Az előadásban mások mellett Pintér Tibort, Janza Katát, Szerényi Lászlót, Papadimitriu Athinát, Mohácsi Márkot, Pápai Kírát, Buch Tibort, Ilyés Jenifert és Pesák Ádámot is láthatják. A darabot Kerényi Miklós Gábor rendezi.

A musicalben “a szabadság vándorai” maguk a színészek, muzsikusok, komédiások, akik arra tették fel életüket, hogy mindenáron szórakoztassanak ebben az őrülten rohanó, kaotikus világban. Teszik ezt azokkal a csodálatos élőlényekkel, melyek a világ legszabadabb vándorai -a lovakkal. A mű egy színházi társulat létrejöttét dolgozza fel, különféle emberi sorsokon keresztül.

A készülő előadásba statisztákat keresnek, íme, a produkció felhívása:

“A szeptember 13-án a bajai Petőfi-szigeten bemutatásra kerülő darab statisztériájába 16-25 év közötti – kizárólag bajai vagy baja környéki – fiúkat keresünk!

A jelentkezés feltételei:
– ne félj a lovaktól – hiszen lovas színházi előadásról van szó!
– vállald a szeptember 9-13-ig tartó próbaidőszakot, mely minden nap 10-14 óráig, valamint 16 órától estig tart.
Jelentkezni a személyes adatok megadásával az ottmar@bajaifiatalokszinhaza.hu e-mail címen lehet, legkésőbb augusztus 31-ig! A statisztaválogatásról a jelentkezők külön értesítést kapnak.”