“Rendezőként lubickoltam” – Interjú Somogyi Szilárddal a Titanicról

2019 augusztus 30. péntek, 6:45

A Titanic idén augusztusban ‘hajózott be’ a Dóm térre.

A Szegedi Szabadtéri Játékok ősbemutatója után Somogyi Szilárd rendezővel többek között arról is beszélgettünk, hogy számára mi a musical legfontosabb mondanivalója, és mit is takar pontosan az, hogy kivételes engedéllyel egy olyan előadás jöhetett létre, amelyet még sehol nem láthattak eddig a világon.

-Túl vagytok a bemutatón, lezárult egy több hónapos próbaidőszak. Milyen érzések kavarognak benned, hogy vagy?

– Különleges élmény egy premier, a Dóm téren, ahol esténként 4000 néző foglal helyet, pláne az. Ilyenkor ha kilesek a kulisszából és bevillan, hogy tele van a nézőtér és tényleg kezdődik a bemutató, óriási a drukk. Izgulunk, hogy fogadják majd, ott tapsol és nevet -e a közönség, ahol mi szeretnénk… Most is hasonló érzések kavarogtak bennem, és végül hatalmas élmény volt. Úgy vélem a szegedi Dóm tér arra hivatott, hogy megmutassuk a darab grandiózusságát, azt, amiről mesélni szeretne a Titanic.

-Pozitív visszajelzéseket kaptatok?

-Szerették a nézők. A Titanic nem egy tipikus musical, rengeteg szálon fut benne a cselekmény, emiatt sok olyan páros szerepel az előadásban, akiknek a sorsával együtt lélegezünk, izgulunk értük. Rendezőként az volt a legnehezebb, hogy ezek az emberek kiemelkedjenek, és annak ellenére, hogy a karban is találkozunk velük, folyamatosan figyelem helyeződjön rájuk. Fénnyel és mindenféle kis praktikákkal sikerült mindezt megoldani.

Van -e oldás a nehezebb jelenetek között, a humor, a viccesebb karakterek mennyire kapnak hangsúlyt a musicalben?

-Törekedtem rá, hogy legyen oldás amikor már tudjuk, hogy süllyed a hajó, az utolsó utáni pillanatban is: így született meg a színfalak között csak pizsama songként emlegetett jelenet, melyben a nagy szalonban gyűlnek össze az első- és másodosztály utasai. Barta Viktória koreográfussal megbeszéltük, muszáj ellenpontoznuk a tragédiát, hiszen a legjobban akkor tudunk hülyeségeken nevetni amikor már nagy a baj, és ez pontosan ilyen pillanat. A komikus helyzetek oldják az őrületes drámát.

Somogyi Szilárd a Titanic közönségtalálkozóján / Fotó: Dusha Béla

-A ’90-es években mutatták be a többszörös Tony-díjas musicalt. Te mikor fedezted fel, mióta szemezel vele?

-Régóta ismerem és nagy kedvencem. A nehézsége abban rejlik amiben az erénye: ez egy közösségi darab, melyben a 19 főhős együtt lélegzik 107 emberrel a színpadon. A főbb szereplők is belépnek a tömegjelenetekbe, végig a színpadon állnak. Izgalmas és felemelő volt amikor a kollégák elfogadták ezeket a szabályokat és elkezdtünk együtt játszani. Ugyanis a darab íve úgy születik meg, akkor tudjuk összekötni a jeleneteket, ha mindenki benne van. Engem ez a musical megtalált és nagyon örültem a rendezői felkérésnek. Sokszor beszélgettünk arról, hogy be kéne mutatni, ám valahogy eddig nem álltak össze a csillagok.

-Kivételes engedéllyel egy olyan előadás jöhetett létre a Szegedi Szabadtérin, amelyet még sehol nem láthattak a világon – mesélted.

-A zeneszerző úrral, Maury Yestonnal felvettük a kapcsolatot és rengeteg változtatást kértünk, majd kéréseink 90%-át meg is tehettük. Ebben a formában a világon most játszották így először. A zene dramaturgiájának megváltoztatására egyébként azért volt szükség, hogy a nézők jobban azonosuljanak a szereplőkkel. Veréb Tamás és Vágó Zsuzsi pl. két plusz szólót és egy duettet is kapott.

-Számodra mi a darab legfontosabb mondanivalója?

-Érdekel a szociológia, ez a mű pedig pontosan leképezi a mindenkori társadalmat. Hiába jelentjük ki, hogy minden ember egyenlő, a kasztrendszer mégis működik. A Titanic rávilágít, hogy végül minden társadalmi réteg egyenlővé válik, mert amikor süllyed a hajó már teljesen mindegy hova tartozol, megszűnnek a határok. És arról is beszél, hogyan viselkedünk ebben a helyzetben, hogyan segítjük a másikat, vagy adott esetben, hogyan tudunk belerúgni. Rendezőként lubickoltam, mert olyan témához nyúlhattam, melyben mindenki megtalálja a hozzá legközelebb álló karaktert.

Vágó Zsuzsi és Veréb Tamás / Fotó: Dusha Béla

A Titanic történetében felfedezhetők furcsa párhuzamok a mai világgal?

-Különben mi értelme megcsinálni? Persze. És ezt nem is kell szájbarágni, a nézőknek csak a lehetőséget kell felvillantani, mert hiszek abban, hogy továbbgondolják a mondanivalóját. Nem egyszerűen, hanem okkal mesélünk.

-Mi lesz a Titanic-előadás sorsa?

-Sokat beszélgetünk a jövőről. Az biztos, hogy két év múlva újra műsorra tűzik Dóm téren, legrosszabb esetben addig pihen, de remélem nem így lesz. Olyan erős csapat kovácsolódott össze, akikkel nem hiszem, hogy ez volt az utolsó közös munkánk. Nagy szeretetben dolgoztunk, de a musical meg is követelte a tiszteletet és azt a harmóniát, ami minket jellemzett.

Vass Kata / Színház.org