Sorozat készül a Grease című musicalből

2019 október 17. csütörtök, 16:27

A HBO Max Grease: Rydell High címmel sorozatot készít a kultikus musicalből. Az új változatban jól ismert szereplők is felbukkannak, de az még nem derült ki, hogy vajon John Travolta vagy Olivia Newton-John visszatér-e. Az viszont biztos, hogy a sorozat is a Rydell Középiskolában játszódik.

 

Az HBO Max szerint a Grease: Rydell High hangulatában mindenképp “hajaz” majd az eredeti filmre. A régi slágerek mellett új dalokat is írnak a készülő produkcióhoz, ám a Summer Nights pl. biztos nem hangzik majd el, mivel a csatornának nem sikerült megszereznie a jogokat. A televíziós társaság a premier dátumát később jelenti be.

Az eredeti musicalt 1977. június 23-án kezdték el forgatni, és az 53 napig tartó munkát a résztvevők egy vidám ünnephez hasonlították, mely közben újraélték a rock and roll korszakot és saját gimnáziumi éveiket. A bemutatót 1978-ban tartották.

Talán túlzás nélkül állíthatjuk, nincs olyan ember a földön, aki az elmúlt évtizedekben ne látta volna a Grease-t és ne szurkolt volna Sandy és Danny szerelmének.