Hegedűs a háztetőn – Béres Attila rendezése Miskolcon

2019 november 30. szombat, 7:00

Béres Attila rendezésében mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház a Hegedűs a háztetőn c. musicalt. A Sólem Aléchem művei alapján írt világhírű zenés mű bölcs derűvel mesél a szívekben megőrzött otthonról, a hagyomány éltető és gúzsba kötő erejéről, közös középkelet- európai történelmünkről.

Ajánló a darab elé:

Anatevka eldugott kis falu Ukrajnában. Együtt élnek itt zsidók és keresztények, viszonylag békében, évszázadok óta. Tevje, a tejesember, becsületes szegénységben neveli öt lányát, hogyha eljött az idő, a hagyománynak megfelelően férjhez adja őket. A lányok azonban fellázadnak az ősi szokások ellen, és maguk választanak vőlegényt, megbotránkoztatva szüleiket és a közösséget. Ráadásul nem elég, hogy a modern eszmék betörnek a faluba, egy cári rendelet kilakoltatja a zsidókat házaikból: menniük kell, mindannyiuknak, mindent hátrahagyva, ami addig a hazát jelentette számukra.

A Sólem Aléchem művei alapján írt világhírű musical bölcs derűvel mesél a szívekben megőrzött otthonról, a hagyomány éltető és gúzsba kötő erejéről, közös középkelet- európai történelmünkről.

„Kérdezhetnék: miért ragaszkodunk ehhez a helyhez, ha ilyen veszélyes? Mert Anatevka a mi otthonunk. És hogyan tartjuk az egyensúlyt? Mi a titka? Egy szóval megmondhatom. A hagyomány.”

Az eredeti New York Stage-előadás rendezője és koreográfusa Jerome Robbins volt.

A darab varázsáról:

A rendező, Béres Attila a Minap.hu-nak elmondta: “Ebben a kis orosz-zsidó faluban az apróbb ellentétek ellenére sokáig békében élnek a különböző vallású és nemzetiségű emberek. Nyilván idealizált ez a kép, mégis találkozik vágyainkkal, hogy egy megtartó erejű közösség tagjai legyünk. Hogy ismerjük a szomszédot, a tejest, a mészárost, hogy legyenek ünnepeink és hagyományaink, hogy az időt ne siettessük, hanem megéljük. Igyekeztünk olyan erősen megteremteni ezt a közeget, hogy amikor megszűnik, szétrombolódik, akkor az fájdalmas veszteségként jelenjen meg. Egy külső erő, nevezhetjük politikának, beavatkozik egy közösség életébe és erőszakosan szétdúlja. Nem mintha ez a közösség mentes lenne a konfliktusoktól; de a darab arról is szól, hogy ez a közösség képes kezelni a belső konfliktusokat, és meghozza a saját válaszait a hagyomány és a szükségszerű változás kérdéseire. Az agresszióra, butaságra, türelmetlenségre azonban nem tud reagálni: megszűnik és szétszóródik” – fejtette ki a rendező, aki 2015-ben Újvidéken is színpadra állította már a darabot, amely számos szakmai elismerést is kapott.

– Annak, hogy most színre kerül Miskolcon is, elsősorban az az oka, hogy a társulatban nagyon jól kioszthatók a szerepek. Görög László olyan művész, aki után szinte kiált Tevje szerepe; az ő habitusa, humora, énektudása, érzékenysége kell ahhoz, hogy ez a szerethető, mégis bonyolult figura emlékezetes legyen. Mellette Nádasy Erika tökéletes választás, és a társulat fiataljai számára is nagyszerű lehetőségeket rejt a darab – teszi hozzá Béres Attila.

Az alkotók:

A musicalben Tevje szerepében Görög László lép színre, Golde Nádasy Erika lesz. Cejtelként Mészöly Annát láthatják, Hódelt Czvikker Lilla alakítja, Chava jelmezét Prohászka Fanni ölti magára. Fruma Sárát Varga Andrea kelti életre.

További szereplők: Kerékjártó Boglárka, Kerekes Dorina, Krivácsi Vica Sára, Mészáros Hanna, Robb Horkay Jázmin, Farkas Sándor, Kincses Károly, Koller Krisztián, Kokics Péter, Somhegyi György, Molnár Anna, Kerekes Valéria, Hegedűs Richárd, Osváth Tibor, Fűzi Attila, Visnyiczky Bence, Wágner Gábor, Molnár Róbert, Gazda Bence

Gyerekszereplők: Alparán Balázs Bence, Bibók Bence, Gergely Máté, Labant Áron, Robb Horkay Dávid, Volyák Benjámin

Közreműködik: A Budapest Klezmer Band, valamint a Miskolci Nemzeti Színház énekkara, kijelölt Zenekara és a Miskolci Balett.

A díszletet Horesnyi Balázs, a jelmezeket Pilinyi Márta tervezi, a koreográfus Kozma Attila. A musical zenei vezetője Cser Ádám és Jávori Ferenc “Fegya” Az előadás dramaturgja Ari-Nagy Barbara. A rendező Béres Attila.

 A HEGEDŰS A HÁZTETŐN bemutatását a Music Theatre International (Europe) Ltd. www.mtishows.eu és a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség www.theatrum-mundi.hu között létrejött megállapodás tette lehetővé.

Fotók: Éder Vera