Rangos francia zeneművészeti díjat kapott Eötvös Péter

2016 november 17. csütörtök, 22:05

A Simone és Cino Del Duca Alapítvány zenei nagydíját kapta Eötvös Péter zeneszerző; a 100 ezer euróval (31 millió forint) járó rangos díjat a művész szerdán vette át Párizsban, az Institut de France épületében – tájékoztatta az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány az MTI-t csütörtökön.  

Peter Eotvos composer conductor Photo: Marco Borggreve

Peter Eotvos composer conductor
Photo: Marco Borggreve

A díjat a francia Szépművészeti Akadémia (Académie des Beaux-Arts) javaslatára ítélik oda évente festőművészet, szobrászat és zeneművészet kategóriában 1995 óta. 2014 óta a három művészeti ág képviselői váltakozva részesülhetnek az alapítvány nagydíjában is – áll a közleményben.

Eötvös Péternek nemzetközi jelentőségű zeneszerzői tevékenysége elismeréseképpen ítélték oda a rangos díjat, melyet korábban többek között Kurtág György, Pascal Dusapin és Philippe Boesmans is megkapott.

Cino Del Duca 1932-ben a fasiszta rezsim elől menekült Franciaországba, ahol Éditions Mondiales néven lapkiadót alapított, valamint elkötelezetten támogatta a művészeteket és a tudományos kutatást. Özvegye 1964-ben alapítványt hozott létre, hogy a család művészetpártoló tevékenységét tovább folytassák. Az alapítvány 2004-ben a feleség, Simone Del Duca halálával került az Institut de France tagintézményei közé.

Forrás: MTI